A 2014-es országgyűlési választások után olyan gyors egymásutánban következtek az európai parlamenti választások, az MSZP elnökcseréje és az előkészületek az önkormányzati választásokra, hogy elmaradt az április választás eredményének mélyelemzése a közéletben. Ennek nyilván oka a Fidesz egyértelmű és elsöprő győzelme is, ugyanakkor álláspontunk szerint az eredmények részletes elemzése mindennek ellenére hozzájárulhat ahhoz, hogy a baloldal meghatározza a következő négy évének stratégiáját – írja az intézet.
A Policy Solutions tanulmányában a választási eredmények elemzése során az egyéni választókerületek (EVK-k) megoszlásárára összpontosított, mivel feltételezésük szerint Magyarországon nem lehet parlamenti többségre szert tenni azok jelentős többségének megnyerése nélkül. Azaz a baloldalnak a választási győzelemhez nem elegendő a Fideszt a listás szavazatok tekintetében legyőzni. Meg kell nyernie az egyéni választókerületek többségét is, és elsősorban ez utóbbira kell koncentrálnia a következő négy évben.
Két típusú forgatókönyv létezik a baloldal győzelmére. Az egyik, amelyre a baloldal elmúlt évekbeli stratégiai alapvetések alapulni látszottak, a Fidesz teljes összeomlását és egy elsöprő baloldali fölényt feltételeztek. Erre elvileg mindig van esély – a Fidesz is így győzött 2010-ben – de a baloldalnak nem lesz sok köze ennek bekövetkeztéhez. Ez nem stratégia, hanem fatalizmus. A másik szcenárió szerint a baloldal felismeri, hogy az új választási rendszerben sokkal többet ér egy szavazat egy olyan helyen, ahol a szavazattal egyéni mandátumot tud nyerni egy párt, mint ott, ahol erre nincs esélye. Az új választási rendszer zsenialitása ugyanis éppen abban rejlik, hogy azt sugallja a választók felé, hogy van jelentősége a listás szavazatnak, miközben viszonylag csekély a jelentőségük. A baloldalnak nem (csak) listán kell népszerűbbnek lennie, mint a Fidesznek, hanem több választókerületet kell megnyernie – és ez lényeges stratégiai váltást kíván.
A tanulmány megállapítja, hogy a 2014-es országgyűlési választási eredmény választókerületekre történő lebontásában a leginkább feltűnő tényező nem a Fidesz ereje – bár az a 9 százalékpontos visszaesés (határon belül) után is imponáló – hanem a Fidesz stabilitása. Szembetűnő, hogy a Fidesz 2014-es listás eredményei az egyéni választókerületek szintjén mennyire egyeznek a 2006-os eredményeivel. Az egyéni választókerületek vizsgálatánál jól látható, hogy azok kétharmadában (73-ban a 106-ból) 3 százalékpont alatt van a különbség a Fidesz 2006-os és 2014-es listás eredményei között, 95-ben öt százalékpont alatt, és mindössze háromban éri el a 6-7 százalékpontot. Megyei szinten nem csak a 2006-os, hanem a 2002-es eredmény tekintetében is jelentős folytonosság észlelhető a Fidesz támogatottságában. Amióta a Fidesz 1998 és 2002 között konszolidálta pozícióját, mint a domináns jobboldali erő – a választásra jogosultak, illetve a választáson résztvevők körében bekövetkezett nagyszabású változások ellenére – stabilan tartja pozícióit az ország nagyobb részében. A Fidesz ereje ennek köszönhetően túlmutat azon, hogy jelenleg messze a legnagyobb párt: azt is okkal feltételezheti, hogy ha országosan el is veszti egyszer a legnagyobb párt státuszt, akkor is nagy valószínűséggel képes lesz több tucatnyi választókerületet megtartani, amelyeket legalább 2002 óta egyszer sem vesztett el.
Ennek következtében a baloldal mozgástere viszont szűk: a 2006-ban biztosan megnyert körzeteinek visszaszerzése nélkül nem tud labdába rúgni. A jelen elemzés ezért nem azt nézte, hogy mi történt a baloldallal 2010 óta, ami a teljes összeomlás szintje volt. A kérdés ehelyett az volt, hogy mi történt áprilisban az egyéni választókerületek szintjén a baloldal 2006-os eredményhez viszonyítva? Hol sikerült ismét közelíteni a győzelmi szinthez, és főleg hol nem, és mit mond ez a baloldal esélyeiről általában?
A baloldal 2006-os biztos egyéni választókerületeinek megnyerése a minimálprogram, a szükséges szint. Az elégséges szinthez a 2006-os billegő körzeteinek nagy részét is hozni kell. A baloldal fő problémája jelenleg viszont éppen az, hogy a saját „biztos” körzeteiben nagyon felemásan erősödött meg 2014-ig.
A Policy Solutions elemzése kiemeli: feltűnő, hogy annak a 40 egyéni választókerületnek, amelyben a baloldal eredménye 2014-ben leginkább megközelíti a 2006-os eredményét, majdnem a fele fideszes kerület volt 2006-ban, és alig több mint egyharmada volt csak baloldali akkor. Annak a kilenc valóban vidéki választókerületnek, amelyben a baloldal leginkább visszaerősödött a 2006-os szinthez képest, van egy politikailag igencsak releváns közös nevezője: kivétel nélkül mindegyik "csontfideszes". Azaz a 2006 és 2010 közötti összeomlás óta vidéken főleg a régi fideszes kerületekben erősödött a baloldal, a régi „szoci fellegvárakban” nemigen.
Ezzel szemben azonban azon 40 egyéni választókerület közül, amelyben a baloldal a legkevesebbet erősödött 2006-hoz viszonyítva, 29 választókerület egyértelműen régi baloldali és 4 régi billegő. A baloldal 2014-es legnagyobb kudarca, hogy ebben a „leggyengébb eredmények” kategóriában sokkal nagyobb a volt baloldali (és így okvetlenül megszerzendő) kerületek aránya, mint a 40 "legsikeresebb" választókerületben. Azaz, bár a baloldal joggal örülhet a budapesti és nagyvárosi megerősödésének, ha a regionálisan egyoldalú növekedés tendenciája folytatódik, akkor kilátástalan a parlamenti többség.
Azon túl, hogy többnyire baloldaliak és vidékiek, van még két lényeges közös jellemzője azoknak az egyéni választókerületeknek, ahol a baloldal a leginkább elmarad a korábbi erejétől: döntően kelet-magyarországiak és a Jobbik bástyái. Azaz a baloldal masszív lemaradása a kelet-magyarországi vidéki körzetekben kevésbé a Fidesz térnyerésének, mint a Jobbik megjelenésének köszönhető. A keleti fellegvárai visszaszerzése nélkül a baloldal nem fog tudni parlamenti többséget szerezni Magyarországon, és ezekben a választókerületekben a Jobbik a fő ellenfél, mind a tekintetben, hogy jelenlegi szavazókat kell tőle elvenni, mind pedig a tekintetben, hogy meg kell akadályozni a Fideszről leváló szavazók Jobbikhoz történő átállását.
Ráadásul a Fidesznek a Jobbik egy dupla védőhálót jelent. Egyfelől ha a kormánytól elforduló szavazók mintegy fele-fele arányban oszlanak meg két egymással szemben álló ellenzéki erő között, akkor a Fidesz jelenlegi pufferre az egyéni választókerületekben jóval többet ér. Több egyéni választókerületben már 2014-ben is csak annak köszönhetően tudott nyerni a Fidesz, hogy egyik ellenzéki erő sem volt képes monopolizálni a Fidesz-ellen mozduló új szavazókat. Ha igaz a vélelmezés, miszerint a Jobbik szavazókat és parlamenti helyeket is elvesz a baloldal elől, akkor a jelentős támogatottsága ellenére a Jobbik sokkal inkább segítséget jelent a Fidesz szemszögéből, mint konkurenciát. A „centrális erőtér” hosszú távú fenntarthatósága jelentős mértékben múlik azon, hogy a Jobbik meg tud-e maradni közepes méretű pártnak és a Fidesz ennek révén tartósan meg tudja-e osztani az ellenzékét. Ha mindez nem elég és a Fidesz mégis elvesztené a parlamenti többségét, akkor életbe lép a Jobbik védőháló szerepének másik verziója mint koalíciós partner vagy egy fideszes kisebbségi kormány külső támogatója.
Az elemzés összességében megállapítja, hogy ha a baloldal nem lesz képes a hajdani keleti fellegváraiban az inkább jellemző harmadik, esetenként második helyről az elsőre kerülni, akkor a Fidesz összeomlása nélküli forgatókönyv mellett a parlamenti többséget csak több olyan kerület megnyerésével tudná elméletileg megvalósítani, ahol legalább 20 éve, 1994 óta nem vesztett az ún. polgári jobboldal. Ennek minimális az esélye. Azaz a következő időszakban Kelet-Magyarországon a Jobbik a baloldal fő stratégiai ellenfele, és nem a Fidesz.
