képzések;diplomamentés;

- Mentsük a diplomát! - Nyár végén indulhatnak az első képzések

A Diplomamentő program keretében várhatóan augusztus végén elindulnak az első képzések, amelyekre eddig mintegy 29 ezren jelentkeztek - közölte  Pákozdi Szabolcs, a programot megvalósító Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezető igazgatója.

A Diplomamentő programra december 31-éig lehet jelentkezni. Pákozdi Szabolcs elmondta, hogy  egyelőre a képzésre jelentkező természetes személyek pályázatainak formai ellenőrzése zajlik. A héten kiértesítik a képzéseket megvalósító felnőttképzési intézményeket a döntésről, illetve megkezdik az informatikai rendszerben adataik feltöltését. Az első képzések augusztus végén várhatóan elindulnak. Az országban 82 képzési helyszínen zajlik majd a program.

A kormány által meghirdetett és az OFA által megvalósított diplomamentő programra azok jelentkezhetnek, akik államvizsgájukat a hazai felsőoktatásban sikeresen teljesítették, és ezt igazolják, és csak a nyelvvizsga hiányzik ahhoz, hogy átvegyék diplomájukat. További feltétel, hogy ne álljanak hallgatói jogviszonyban, és vállalják az államilag elismert nyelvvizsga megszerzését, valamint rendelkezzenek alapfokú nyelvismerettel.

Az érdeklődők angol, német, és francia kurzusokat közül választhatnak, a tanfolyamok különböző intenzitásúak lesznek 120, 180 vagy 240 órás képzéssel.

Hét éve, hogy Lázár János akkor Hódmezővásárhely polgármestere "az egészségügyi reform első áldozatának" nevezett egy szállítás közben elhunyt beteget. A későbbi vizsgálat mellesleg kiderítette, hogy a beteg halála semmilyen összefüggésben nem volt a szállítással - emlékeztet a drámai esetre közleményében Niedermüler Péter, a DK alelnöke.