egészségügy;DK;stadionépítés;

- DK: Az egészségügy a stadionépítés egyik áldozata

Hét éve, hogy Lázár János akkor Hódmezővásárhely polgármestere "az egészségügyi reform első áldozatának" nevezett egy szállítás közben elhunyt beteget. A későbbi vizsgálat mellesleg kiderítette, hogy a beteg halála semmilyen összefüggésben nem volt a szállítással - emlékeztet a drámai esetre közleményében Niedermüler Péter, a DK alelnöke. 

"A Demokratikus Koalíció érdeklődéssel várja, mikor szólal meg és főleg mikor tesz valamit az azóta csaknem miniszterelnöki hatalommal fölruházott Lázár János az egészségügy ma már tényleg tragikus helyzete ügyében. A kórházak hatvanöt milliárdos adóssággal küszködnek, államosításuk óta ez az összeg 20 milliárddal nőtt. Hatvanezernél többen vannak a kórházi várólistákon, miközben ellátásukra volna szabad kapacitás, de nincs pénz. Orvosoknak immár nem arról kell dönteniük, hogyan mentsék meg a beteget, hanem, hogy melyiket hagyják meghalni vagy éveken át kínok között élni. A nemrég bejelentett költségvetési zárolás az egészségügyet ugyan nem érinti, sőt, a kórházak többlettámogatást is kapnak az Egészségügyi Alap céltartalékából, ez azonban az adósságok csak 16-18 százalékának fedezésére elég.

Mindeközben százmilliárdok folynak el olyan stadionok építésére, amelyekbe előre láthatólag összesen nem fognak annyian ellátogatni, mint ahányan a várólistákon szerepelnek. A pénz hiányában ma meghaló betegek annak áldozatai, hogy a "munkaalapú, nem liberális természetű állam" a közszolgáltatások finanszírozására beszedett adóforintokat a miniszterelnök hobbijára költi.

Niedermüler Péter
alelnök (DK)"

Magyarországon nem engedélyezett rovarölő hatóanyagot tartalmazó gombaölő növényvédő szer forgalmazását tiltotta meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).