Még egyelőre nem tudni, hogy lesz-e, és ha igen, ki az igazi vesztese, annak, hogy Eperjes Károly távozik a Nemzeti Színházban betöltött vezérigazgató-helyettesi pozíciójából. A bejelentés mondható meglepőnek, bár az elmúlt hónapokban voltak már erre utaló jelek. Persze már azt sem lehetett igazán megérteni, miért volt szüksége Vidnyánszky Attilának a Nemzeti direktoraként Eperjes Károlyra, főleg miért kellett helyettesének megtenni. Igaz, Vidnyánszky rendezte korábban a miniszterelnökkel jó viszonyt ápoló színészt, de ez még nem ok arra, hogy bizalmi pozícióba emelje. A főigazgató valószínűleg mégis csak valamilyen kényszer miatt cselekedett így, és ha már erre szükség volt, igyekezett Eperjest vezérigazgató-helyettesként parkoló pályán tartani.
Eperjes szervezhette a vidéki és határon túli vendégjátékokat, legalábbis Vidnyánszky ezt szívesen hangoztatta. De úgy látszik a rendezők és a darabok kiválasztásába, illetve azok művészi koncepciójába már Eperjesnek semmiféle beleszólása nem volt. Ha ez így van, akkor végképp nem védhető, miért tartották egy éven át a Nemzeti második számú vezetőjeként a teátrumban.
Ez ilyen szempontból Vidnyánszky felelősségét is felveti. És akkor mit kezdjünk Eperjes lelkiismeretével, mert, a színész, mint állította, lelkiismereti okok miatt döntött a távozás mellett. Mint mondta, több minden bántotta, amelyek a Nemzetiben történtek. Emlegetett a színpadon falloszt viselő püspököt, illetve számára elfogadhatatlan csókjelenetet két férfi között, érthetetlen nemváltásokat Shakespeare egyik darabjában, ráadásul ebben ő is személyesen érintett, hiszen az Ahogy tetszikben egy parasztlányt játszott. Eperjes lépten-nyomon hangoztatja, hogy ő egy hívő ember. Ez tiszteletet parancsoló, nincs is vele semmi baj.
Csakhogy az viszont legmegengedőbben megmosolyogtató, hogy a magánemberi erkölcsi szabályai és a művészi elfogadás között próbál határokat felállítani. Azt mondja ő is játszik gyilkost, de azért mindennek van határa. Egyet felejt el, hogy a művészi szabadságnak, Vidnyászky világszínház felé kacsingató koncepciójának bizony nem szabad, hogy határa legyen. Ha korlátozzuk, akkor a lényegétől fosztjuk meg. Ezt Eperjesnek színészként, rendezőként illene megértenie és akkor a lelkiismeretével könnyebben elszámolhatna.
