Debrecen;Bajnokok Ligája;Észak-Írország;DVSC-TEVA;

A debreceni Ibrahima Sidibe (fehérben) gólja. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

- A Loki hozta a kötelezőt, és továbbjutott

Azt már az első meccsen látni lehetett, hogy a Debrecen jobb csapat, mint az északír Cliftonville gárdája, így az odavágón elért gól nélküli döntetlent követően mindenki elvárta, hogy a Loki bejusson a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőjébe. 

Nos, a csodaszép, új Nagyerdei Stadionban az első félidő nem sok örömet hozott a hazai szurkolóknak, ugyanis az első meccshez hasonlóan, mintha be lettek volna oltva a debreceniek a góllövés ellen. Mindenesetre Kondás Elemér csapata hatalmas fölényben játszott, és a jég akkor tört meg, amikor az 54. percben McGovern lerántotta a gólhelyzetben kilépő Volast, és az északír hátvéd kiállítását követően Mihelic pazar szabadrúgással megszerezte a vezetést. Innentől kezdve tényleg csak az volt a kérdés, mennyivel nyer a Debrecen. A magyar bajnok végül még egyszer betalált Sidibe révén (79. perc), így 2-0-ra nyert, és bekerült a következő fordulóba. Ott a fehérorosz BATE Boriszov vár a Lokira, amely 2012-ben kiverte a debrecenieket a BL-selejtezőjében. Itt a lehetőség a visszavágásra.

Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló, visszavágó:
Debreceni VSC-Cliftonville (északír) 2-0 (0-0)
----------------------------------------------
Debrecen, 11 000 néző, v.: Glodjovic (szerb)
gólok: Mihelic (55.), Sidibe (79.)
sárga lap: Mészáros (43.), illetve Flynn (34.), Devlin (45.)
piros lap: McGovern (54.)

Továbbjutott: a Debrecen, 2-0-ás összesítéssel.

Debreceni VSC:
--------------
Novakovic - Jovanovic, Máté P., Mészáros N., Korhut - Bódi (Zsidai 80.), Mihelic, Varga J., Szakály (Vadnai 72.) - Sidibe (Tisza 83.), Volas

Cliftonville:
-------------
Devlin - Cosgrove (Smyth 56.), Flynn, McGovern, Seydak - Curran, Catney (Caldwell 81.), Scannell, Johnston, Donnelly - Garrett (Winchester 62.)

A várakozásnak megfelelően magabiztosan győzte le a magyar női párbajtőr-válogatott a brazilokat, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a kazanyi vívó-világbajnokságon.