baleset;Mór;útzár;

- Teherautó alá szorult egy személygépkocsi Mórnál

Teherautó és személygépkocsi ütközött kedd délután Mór és Kisbér között a 81-es főúton, a roncsokba szorult sérülteket teljes útlezárás mellett mentik - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Farkas-Bozsik Gábor elmondta, hogy a baleset Mór és Kisbér között, Mór külterületén történt, a személyautó a tehergépjármű alá szorult. A roncsban két sérült van - az első vélemények szerint az egyik ember súlyosan, a másik könnyebben sérült meg -, hidraulikus mentőeszközzel szabadítják ki őket. 

Juhász Károly, a megyei rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője elmondta, a mentés idején teljes útzár van érvényben.

Felsőoktatási intézményt nem érint a zárolás - írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Felsőoktatásért Felelős Államtitkársága kedden a kormány honlapján.