kórház;rablás;Kistarcsa;

- Százezret ér a kórházi kábítós rabló

Százezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a rendőrség egy májusban, a kistarcsai kórházban elkövetett rablás ügyében. A középkorú nőt, aki elkábított, majd kifosztott egy beteget, keresik a rendőrök.

Május 5-én délelőtt jelent meg a kistarcsai egészségügyi intézményben az áldozatot kereső nő. Összeismerkedett egy beteggel, akinek azt állította, hogy a főnővér küldött neki egy italt, amit a hátralévő vizsgálatok előtt meg kell innia. Az áldozat az italtól bódult állapotba került, magatehetetlenné vált. Ezt kihasználva, az ismeretlen nő bement a beteg szobájába és onnan elvette a táskáját, amiben készpénz, iratok, valamint mobiltelefon volt.

Az ismeretlen nőről a kórház biztonsági kamerája felvételeket készített. A keresett nő 45 év körüli, 165-170 centiméter magas, erős testalkatú, szőke hajú és erősen piros az arca. A bűncselekmény elkövetésekor piros pólót és szürke nadrágot viselt. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel vagy az ismeretlen tettessel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen a Telefontanú 80 555-111-es számán, a 107-es vagy a 112-es segélyhívó telefonszámon. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 100 ezer forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek.

11 hatóság kereste azt a 40 éves férfit, akit a napokban sikerült elfogniuk a rendőröknek egy óbudai vendéglátóhelyen.