hulladékgazdálkodás;műholdas nyomkövetés;

- Műholdas nyomkövetés

Egyenlőre tesztüzemben működik a Hulladékgazdálkodási Navigáció Országos Rendszere (HUNOR). Az "éles" üzemmód részlegesen idén szeptember-októbertől, a teljes rendszer 2015. januárjától indul - jelentették be tegnap a program kidolgozói. 

A több mint 900 millió forintos projekt kizárólag uniós pályázati pénzből nem egészen két év alatt valósult meg. A HUNOR a pontos és gyors adatfeldolgozást nyújtó informatikai rendszert az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) kezeli.

Vámosi Oszkár, az OHÜ ügyvezetője elmondta: az országos lefedettségű komplex informatikai rendszer egyebek mellett a hulladékgazdálkodási ügynökség szerződéses partnereinek havi jelentéseit befogadja, adminisztrációját, pénzügyi elszámolását, ellenőrzését végzi majd, ezzel a papír alapú adatközlést feleslegessé válik.

Ez idő szerint 500 járműbe telepítenek okostelefonokat, amelyek segítségével a gépkocsivezetők az OHÜ megbízással végzett fuvarokat jelenthetik be, de csak azokat, így a szerződéses cégek üzleti titkai nem sérülnek. A program előrehaladtával, akár 5 000 jármű is bekapcsolódhat a mobil hulladék nyomkövetésbe.

A GPS-alapú eszközök segítségével pontosan nyomon követhető a hulladék útja, illetve egyelőre az ügynökség ellenőrei, később a hulladékszállító gépkocsivezetők gyorsan, fotókkal jelenthetik be az elhagyott autóroncsokat, illegális szemétlerakókat. Így néhány perc alatt az illetékes települési önkormányzat jegyzőjénél landolhatnak az adatok, jelentős mértékben felgyorsítva az intézkedést.

 

Az elmúlt években "kirajzolódni látszott", hogy a kormánynak van jövőképe és stratégiája, nyilvánossá azonban csak az egyes intézkedések váltak. A gazdasági élet egyöntetűen üdvözölné, ha a kormányzat a Magyarország jövőjére vonatkozó elképzeléseit egy országstratégiában összegezné és azt nyilvánosságra hozná - írja az a 15 hazai cégvezető, aki immár 16. alkalommal készítette el a Magyar Európai Üzleti Tanács éves jelentését, amit tegnap mutattak be.