A szerdai, eredménytelenül zárult uniós csúcs után megállapíthatjuk, valóságos csoda, hogy júniusban az unió állam- és kormányfői meg tudtak állapodni arról, Jean-Claude Junckert jelölik az Európai Bizottság élére. Most ugyanis kiderült, olyan mélyek az ellentétek az uniós vezetők között, hogy szinte áthidalhatatlanoknak tűnnek. Nemcsak a jobb- és baloldali politikusok között akadnak nézetkülönbségek. Mást akarnak a balti, mást a mediterrán országok, s természetesen megint mást London. Már az EU-csúcs előtt biztossá vált: nem születik megállapodás sem az Európai Tanács, sem az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének személyéről. Vagyis lényegében semmi értelme sem volt az EU-csúcsnak.
Különösen Matteo Renzi olasz miniszterelnök háborodott fel, hogy feleslegesen rendelték őt Brüsszelbe. Nyilván az is rosszul esett neki, hogy elutasították jelöltjét, Federica Mogherini olasz külügyminisztert a főképviselői tisztségre. Renzi az Európai Tanács leköszönő elnökét, Herman Van Rompuyt hibáztatta a csúcstalálkozó sikertelenségéért, szerinte rosszul készítette elő. Mérgesen hozzátette, "legközelebb legalább egy SMS-t írhatna nekünk, egyáltalán van-e bármiféle esély a megállapodásra".
Mitől alakult ki a patthelyzet? Az EU állam- és kormányfői úgy érzik, túl nagy mozgásteret adtak az Európai Parlamentnek azzal, hogy jóváhagyták Junckert a Bizottság elnökének. Az engedményeknek azonban vége, az EU vezetői most már bekeményítenek, tapodtat sem hajlandóak engedni a másiknak. Ennek azonban beláthatatlan következményei lehetnek. Ha ugyanis az EU polgárai azt látják, az unió legfelsőbb szintjein továbbra is teljes széthúzás, akkor még vonzóbbnak találhatják az euroszkeptikus pártokat. A bizonytalanság miatt lelassul a döntéshozatal folyamata az EU-ban, ráadásul tovább mélyül a szakadék a tagállamok között.
Senkinek sem lenne jó, ha sárdobálás kezdődne az EU-ban. Az egész hercehurcával tulajdonképpen csak Juncker járt jól, aki meghosszabbíthatja szabadságát. A döntés elhalasztása miatt ugyanis szeptembertől kezdődően van értelme tárgyalni arról, melyek legyenek az Európai Bizottság következő öt évre szóló prioritásai.