tűz;Andrássy út;károsultak;építész;Kodály körönd;Nagy Bálint;

Az oltáshoz használt víz is komoly károkat okozott az egész épületben
FOTÓ: MTI/LAKATOS PÉTER

- Andrássy úti tűz: milliárdos a kár

Helyre lehet ugyan hozni a kedden súlyos tűzkárokat szenvedett Kodály köröndi vasutas házat, azonban ez több milliárd forintba fog kerülni, hiszen a tűz és az oltáshoz használt több ezer köbméternyi víz nemcsak a tetőszerkezetben, de az egész épületben komoly károkat okozhatott - mondta Nagy Bálint építész, aki 10 évvel ezelőtt, még a VI. kerületi önkormányzat megbízásából készítette el a ház homlokzatának felújítási terveit. 

Nagy Bálint elmondta, hogy építészeti szempontból semmi akadálya nincs a ház teljes rekonstrukciójának. - Az általunk 10 évvel ezelőtt elkészített tervdokumentáció alapját is egy úgynevezett orthophoto-eljárásra épült részletes felmérés adta, ami azt jelenti, hogy az épület teljes homlokzatát lefényképeztük és ezt utána 3D eljárással megrajzoltuk, tehát az eredeti állapotnak megfelelő rajzok rendelkezésre állnak - tette hozzá.

85 éve már egyszer kiégett

Az 1883-ban átadott palota 85 évvel ezelőtt, egyszer már kigyulladt - írta meg a Múlt-kor történelmi portál. 1929-ben az Andrássy út felé néző tetőszerkezet lángra kapott, majd beomlott. 1958-ban tatarozták, állaga ezután leromlott, az épületet 1990-ben renoválták.

Ilyen módon, a műemlékvédelmi szempontok figyelembe vétele mellett fel lehet újítani az épületet, ám ez hatalmas munka lesz, amit egészen az alapok ellenőrzésével kell majd kezdeni, "mert amit a tűz meghagyott, azt a víz elintézte".

Terézváros önkormányzata a mai napon

megkezdte a keddi tűzeset károsultjainak a gyorssegély kifizetését. Az azonnali segítséget délutánig 23 család vette át 2 090 000 forint összegben. A támogatás alapösszege 50 ezer forint, ami családok esetében személyenként 20 ezer forinttal emelkedik.

Az önkormányzat a mai napon kapta meg Lámer Géza statikus szakértői véleményét, amely alapján az Andrássy út 83-85.-ben az önkormányzattal szerződést kötő – megfelelő gyakorlattal és referenciákkal rendelkező – kivitelező folytatja ezt a munkát. A szakvéleményből kiderült, hogy az épület földszintje, első és második emelete azonban a körülményekhez képest jó állapotban van.

Ez azt jelenti, hogy nem az egész ház életveszélyes. A rendőrség egészen addig biztosítja az épület és a környék őrzését, amíg a helyzet megkívánja.

Hivatali vesztegetés és hivatali visszaélés miatt nem jogerősen hét, illetve öt év börtönbüntetésre ítélte a Szolnoki Törvényszék csütörtökön azt a két volt rendőrt - a Budapesti Rendőr-főkapitányság egykori beosztottjait -, akik 2008-ban és 2009-ben, a velük együttműködő rendőrökkel és közterület-felügyelőkkel, pénzért vállalkozások különböző szabálytalanságait elsimították. Az ügynek 66 vádlottja közül 47-et ítéltek el, 19-et bizonyítottság hiányában felmentettek.