Nokia;komáromi üzem;

A Microsoft novemberig bezárja a komáromi gyárát, amely mintegy 1800 munkavállalót foglalkoztat jelenleg. MTI Fotó: Krizsán Csab

- Lakat kerül a komáromi Nokia-üzemre

Bezárják a Nokia komáromi gyárát - erősítette meg a lapértesüléseket Komárom önkormányzata. A sajtóhírek szerint a leépítéseket szeptembertől kezdik meg három lépcsőben. November 30-án tesznek lakatot az üzemre. A termelést Ázsiába viszik. A gyár 15 éve kezdett termelni, a döntéssel most több mint 1600 munkahely szűnik meg. Összesen mégis több mint kétezren veszíthetik el az állásukat, miután háromszáz inaktív dolgozó, és ugyanennyi beszállító alvállalkozó munkahelye is megszűnik.

A Nokia üzem tulajdonosa, a Microsoft cégcsoport döntésével kapcsolatban Komárom önkormányzata lapunkkal közölte: minden tőle telhető segítséget megad az érintett munkavállalóknak. A céggel, a kormányzattal és az érdekképviseleti szervezetekkel folyamatos egyeztetésben van és együttműködik annak érdekében, hogy az elbocsátott dolgozók mielőbb a versenyszférában találjanak állást.

A városvezetés az elmúlt időszakban átfogó ipari park-fejlesztésbe kezdett, jelenleg 40 hektáron folyik a park közművesítési programja. Az önkormányzat gőzerővel dolgozik azon, hogy további befektetők települjenek a városba. Ennek kapcsán remélik, hogy néhány héten belül több száz főt érintő munkahelyteremtésről tudunk beszámolni, amely szintén az érintett dolgozók elhelyezkedését is segíti majd - tudatta a polgármesteri hivatal.

A komáromi Nokia üzem a finn vállalat többi leányvállalatával együtt tavaly került a Microsoft tulajdonába, s az egység bezárása része a Microsoft hét elején megszellőztetett átszervezési tervének, amelynek során a társaság optimalizálni kívánja termelési folyamatait. A Nokiát és a komáromi üzemet csaknem egy éve átvevő világcég a Bloomberg híre szerint minden idők legnagyobb elbocsátására készül – a Microsoft elnök-vezérigazgatója Satya Nadelle a múlt hét csütörtökön ki is küldte az erről szóló értesítőket az érintetteknek.

A Microsoft 2013-ban vásárolta meg a Magyarországon is érdekeltséggel rendelkező, ám piaci részesedését folyamatosan vesztő finn cég telefongyártó részlegét. Az átvett Nokia vállalatoknál összesen 30 ezren dolgoztak, az átszervezésről szóló híradások után a szakértők egyértelműnek vélték, hogy a Microsoft elsősorban ezen a területen kezdi a költségtakarékosságot.

A magyar egység bezárása azért sem meglepő, mert a komáromi üzemnek az utóbbi időben nem sikerült jelentősebb részesedést szereznie az új termékek gyártásából. A most következő elbocsátásokkal nem csak a munkavállalók szenvednek el érzékeny veszteséget, de Komárom városa is, költségvetésének jelentős részét tette ugyanis ki a cég iparűzésiadó-befizetése - derül ki a sajtóhírekből.

A munkavállalók korábban azt hangsúlyozták: a telefongyártó tisztességes feltételeket biztosított a számukra, miközben a városban hasonlóan nagy foglalkoztató megtelepedésére egyelőre nem látszik gyors esély. A helyi szakszervezet azt reméli, hogy a dogozóknak lesz esélye a gyors elhelyezkedésre, hiszen jól képzett munkaerőről van szó.

A nol.hu úgy tudja, a cég vezetése jövő héten kezdi meg az egyeztetést az érdekképviselettel, és már felvették a kapcsolatot az illetékes munkaügyi központtal. Arra a vállalat hazai vezetői ígéretet tettek, hogy a kollektív szerződés feltételeit maradéktalanul betartják. Sőt, azt is közölték, hogy az elbocsátások feltételei legalább olyanok lesznek, mint két éve, amikor 2300 embert küldtek el az üzemből.

A korábban még finn hátterű vállalat magyarországi gyára 1999-ben kezdte meg működését, 2004-ben pedig még újabb gyártócsarnokkal bővítették a kapacitást. Az elkészült telefonokat elsősorban Európába, Közép-Kelet Ázsiába és Afrikába szállították.

Tavaly a Nokia Komáromnak 1,01 milliárd euró forgalma volt, a mérleg szerinti eredménye nem érte el a 6 millió eurót. Három évvel korábban (2010 -ben) a forgalom még 3,64 milliárd euró volt, s bár a mérleg szerinti eredmény nulla volt, ám 111 millió euró osztalékot fizettek az anyacégnek. A legjobb időszakban a bérelt munkaerővel együtt volt, hogy közel tízezren dolgoztak a komáromi egységben.

Hatalmas gazdasági károkat okoz az országnak az Orbán-kormány rezsiámokfutása. Az árak átláthatatlan manipulációja ugyanis a beruházások csökkenéséhez vezetett a közmű szektorban. Az rezsiharc kiéleződésével együtt növekvő jogbizonytalanság pedig a külföldi befektetők menekülését hozta magával. A közüzemi díjak lefaragása miatt csökken az infláció, várhatóan ez is visszaüt majd. A közműdíjak szétterítésével az alacsony jövedelműek fizetik a gazdagabbak árkedvezményeit. A padlóra küldött távhő szolgáltató, kéményseprő és szemétszállító cégek életben tartása idén 100 milliárd forintjába kerül majd az adózóknak.