szexuális visszaélés;ELTE;Trefort Ágoston Gyakorlóiskola;

Képünk illusztráció. Fotó: Christopher Furlong, Getty Images

- Iskolai szexbotrány - Az ELTE Trefort tanárai megdöbbentek

Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskolája megdöbbenéssel értesült a sajtóból, hogy az intézmény egy korábbi tanára tanítási órákon kívül - de diákjaikat is érintően - szexuális visszaéléseket követett el a rábízott tanulók egy részével. Ezt Csapodi Zoltán az iskola igazgatója közölte, hozzátéve: kezdeményezik, hogy a pedagógusképzésben is hangsúlyosan jelenjen meg ez a téma.

Az intézményvezető közleményében kiemelte: az akkori Ságvári Endre Gyakorlóiskola tanárának (1982-89) tetteit és magatartását mélységesen elítélik, a zaklatást és megrontást átélt diákjaikkal és családjukkal pedig együtt éreznek.
Kitért arra: a tanár 1989 májusában váratlanul bejelentette kilépését. Tudomásuk szerint a távozásra az érintett tanulók szülei bírták rá, így a valós ok a kollégák és a tanulók előtt rejtve maradt.

Csapodi Zoltán szerint a történtek tanulságait levonva felelősséggel tartoznak jelenlegi diákjaiknak és szüleiknek is, és fontosnak tartják, hogy nevelési munkájuk során kiemelten foglalkozzanak a gyermekeket fenyegető mindenféle "abúzus elkerülésének stratégiáival", hogy a diákok képesek legyenek felismerni az ilyen helyzeteket, és szükség esetén azonnali emberi-szakmai segítséget kapjanak. Az ország legrégebbi gyakorlóiskolájaként kezdeményezik, hogy a pedagógusképzésben is hangsúlyosan jelenjen meg a téma.
"Magunk pedig a történtek feltárásában az ügy érintettjeinek lehetőségeinkhez mérten minden segítséget megadunk" - zárta állásfoglalását az iskola igazgatója.

A témáról szerdán írt a 444.hu portál. A cikkben megszólalt az érintett tanár, S. Pál is, aki azt mondta, 25 éve tudja, hogy egyszer ez ki fog derülni, és maga is azt tanította az irodalmi művek elemzésekor, hogy a drámai történetekben a bűnt nem lehet megúszni. "Nagy hiba volt, hogy nem fogtam fel és nem értettem meg, hogy a sok közös játék, a teljesen partneri viszony ellenére mégiscsak tanár voltam. (...) Csúnya kudarctörténet ez az egész. De ezt dobta a gép" - fogalmazott az írás szerint.

Csökkenti bruttó 3-3 forinttal a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokbó az MTI.