A szállítás tarifájáról nem nyilatkoznak a szakértők, hiszen minden egyes műtárgy szállításának összegét külön kalkulálják, nem mindegy honnan, milyen útvonalon, milyen biztonsági intézkedések mellett kell szállítani. A feltételeket a múzeumok, illetve a biztosítók írják elő.
Nagyobb távolság esetén a legolcsóbb a légi szállítás, de a gyakran extrém méretek miatt nem megvalósítható, hiszen a Magyarországra jövő menetrend szerinti gépek általában a kisebb kategóriákba tartoznak, így rakterük csupán 86, 110 centiméter magas.
A legbiztonságosabb a közúti szállítás, hiszen az egy rakodással megoldható, ami azért lényeges, mert a sérülésveszély a rakodások idején a legnagyobb. Minden egyes műtárgyat csak muzeológusok felügyelete mellett lehet ki- és becsomagolni. A szállítás pontos időpontját, útvonalát, a biztosítás mértékét szigorúan titokban tartják.
Minden műtárgyhoz egyedi ládát gyártanak, mely nem csak egyszerű faláda, hanem speciális, állandó hőmérsékletet és páratartalmat biztosító tároló, amelyre azért van szükség, mert például légi szállítás esetén, a repülőtér rakterében mínusz 40 Celsius fok alá süllyed a hőmérséklet. Minden műtárgymozgatást jegyzőkönyv kísér, melyben a bőséges fotódokumentációval együtt szerepel a műtárgy részletes állapotleírása.
A kölcsönző múzeumok nagy értékű műtárgyak esetében nem csak a szállítókra és a biztosítók szakemberire bízzák kincseiket, hanem saját munkatársuk, az úgynevezett "kurír" is a műtárggyal utazik. Jelen vannak a műtárgy becsomagolásánál, ők rögzítik a műtárgy állapotát, s ők azok, akik a kicsomagolást is felügyelik, s újra megvizsgálják a festményt, hogy a szállítás során nem érte-e károsodás.
A szállítás mellett a másik legnagyobb költség a biztosításé. Egy-egy több milliárd forintos biztosítási értékű műtárgy esetében az egy százalékos biztosítási díj is horribilis összegű lehet. Az utóbbi évtizedekben általánossá váló, több tucat, nagy értékű műtárgyat felvonultató blockbuster kiállítások nem jöhetnének létre az állalmi garancia intézménye nélkül.
Ami azt jelenti, hogy az állam, esetleg az önkormányzat, gyakorlatilag biztosítóként viselkedve, a műtárgy sérülése, vagy megsemmisülése esetén szavatolja a tulajdonos kártérítését. Bár az általunk megkérdezett szakemberek egyike sem említett olyan esetet, amikor a valamelyik állam nem tett eleget szerződéses kötelményeinek, mégis vannak olyan tulajdonosok, akik jobban bíznak a biztosítókban, mint az államokban. Ezek leginkább a magántulajdonosok. Így, az állami garancia mellett gyakran biztosítási díjjal is számolni kell.
A múzeumok egyébként, legalábbis Európában, ingyenesen adják kölcsön műtárgyaikat. Ám egy-egy becses darab, ami az adott múzeum állandó kiállításán is szerepel, csak nagyon szoros személyi, szakmai kapcsolatok segítségével szerezhető meg úgy, hogy a kölcsönkérő múzeum maga is kölcsönad műtárgyat.
Ritka eset az, amikor magánszemélynek ad kölcsön a múzeum, a legtöbb esetben ez tilos is. Pákh Imrével azonban kivételt tettek. Munkácsy jeles gyűjtője hat évig tudhatta ,,magáénak" a festő egyik, a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonát képező munkája, a nagyméretű, Falu hőse II című alkotás. A mű 2010-ben tért haza, ám megdöbbentő kép fogadta a ládát kinyitó múzeumi dolgozókat: a ládán penésznyomok, a festményen ázásból eredő sérülések voltak.
A festmény teljes körű restaurálásra szorult. Pákh Imre elismerte a károkozást, és kifizette a restaurálás több milliós költségét.A 36 négyzetméteres Munkácsy-trilógia képeinek szállítása különösen nagy kockázatot jelent: Szentkirályi Miklós, a képekért felelős restaurátor 2009-ben szakvéleményében nem javasolta az utaztatást. Ennek ellenére indult el a trilógia Pécsre, Budapestre, majd Bécsbe, sőt Pákh tulajdonában lévő Golgota még Szegedre is eljutott az elmúlt években.
