tűz;Andrássy út;Kodály körönd;

MTI Fotó: Mihádák Zoltán

- 107 tűzoltó kellett az Andrássy úti lángok megfékezéséhez

Megfékezte a helyszínen dolgozó csaknem 110 tűzoltó a VI. kerületi Andrássy úton álló palota tetőterében meggyulladt tűz továbbterjedését - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) szóvivője kedden az MTI-vel.

Kisdi Máté arról számolt be, hogy a tűz a tetőtérből a födémen keresztül több helyen átterjedt a lakatlan harmadik emeletre. A lakóházzal szomszédos két épület, egy iskola és egy másik lakóház tetőszerkezetére átterjedt a tűz, amely mintegy tíz-tíz négyzetméternyi területen rongálta meg az épületeket. Ezeket a tüzeket már eloltották - mondta a szóvivő. Elmondása szerint a mentők két könnyű sérültet vittek kórházba. Hozzátette: az oltásban mintegy 110 tűzoltó vesz részt, 30 gépjárművel, köztük négy magasból mentő járművel vonultak ki helyszínre. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az érintett és a szomszédos épületekből összesen negyven embert kísértek ki, számukra a Városligeti fasorban található Derkovits Gyula Általános Iskolában biztosítanak elhelyezést. A szóvivő megjegyezte: információik szerint az épület tetején felújítási munkálatok folytak.

Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese elmondta, három könnyű sérültet látnak el a helyszínen.

Az MTI helyszínen tartózkodó újságírója arról tájékoztatott, hogy a rendőrség a korábbi, Kodály körönd és Rózsa utca közötti lezárást kiterjesztette, és az Andrássy utat a Hősök tere és Oktogon között teljes szélességében lezárták. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Facebook-oldalán azt közölte, hogy az 1-es metró egyik irányban sem áll meg a Kodály körönd megállónál. Emellett a 105-ös busz terelve közlekedik, nem érinti a Kodály körönd megállót.

 

FOTÓ: MTI, Lakatos Péter

FOTÓ: MTI, Lakatos Péter

 

MTI Fotó: Mihádák Zoltán

MTI Fotó: Mihádák Zoltán

 

Őrizetbe vettek két embert 

Bucsek Gábor budapesti rendőrfőkapitány megerősítette, hogy két férfit vettek őrizetbe közveszélyokozás gyanújával, és hozzátette, hogy kezdeményezni fogják az előzetes letartóztatásukat. Közlése szerint a két férfi a kivitelezésen dolgozott és valószínűleg nem a megengedett módon végezte a munkát. Mindketten elhagyták a helyszínt, később fogták el őket. Az MTI kérdésre azt mondta, a korábbi vihar megrongálta a tetőt, ami miatt szükség volt a felújítási munkálatokra.

Tűzoltók: 107 tűzoltó dolgozott a lángok megfékezésén

A budapesti Andrássy úti tűz valószínűleg összefügg az épületen végzett felújítási munkálatokkal - erről Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok beszélt. Elmondta, hogy még tart az oltás, 107 tűzoltó 30 tűzoltójárművel dolgozott a lángok megfékezésén, harminc lakót kellett a házból kimenekíteni. Senki sem sérült meg, de két rendőrt füstmérgezés gyanújával megfigyelésre kórházba vittek. Varga Ferenc szerint a tűz olyan viharos gyorsasággal terjedt el, hogy fél óra sem kellett ahhoz, hogy a teljes tetőszerkezetet feleméssze és az összeomoljon. Emiatt vizsgálni fogják azt is, hogy volt-e valami egyéb műszaki hiányosság, ami magyarázatot adhat a tűz továbbterjedésére.

Életveszélyes a ház, senki nem mehet haza

Életveszélyessé nyilvánították az Andrássy úti tűzben megrongálódott házat, ezért a lakók nem térhetnek vissza oda - olvasható a katasztrófavédelem honlapján. A közlemény szerint az Andrássy út 83-85 szám alatti épületet, amelynek tetőszerkezete felújítási munkálatok alatt kapott lángra kedden délután, előbb fel kell újítani, és csak ezt követően térhetnek vissza a lakók otthonukba. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság megnyitotta a Bezerédi utcai melegedőhelyét, ahol elszállásolhatják az ezt kérőket - tették hozzá. A Derkovits Gyula iskolában pedig 40 ágy várja a lakókat. Egyelőre 15-en várakoznak, de nem tudni, hogy végül hányan veszik igénybe a felajánlott segítséget. 

Az épületet eközben továbbra is oltják, de most már belülről - áll a közleményben.

Káresethez siető tűzoltóautó karambolozott a Belvárosban, a Ferenciek terén - tudta meg a HavariaPress.