Ha az éppen aktuális hatalom a saját maga által felállított szabályokat is áthágja, az annak a jele, hogy a zsarnokság újabb szakaszába lépett. Bár Balog Zoltán szerint is megfelel az egyházzá válás kritériumainak, az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség mégsem kapta meg az egyházi státuszt az Országgyűlés igazságügyi bizottságától. Igaza lenne azoknak, akik szerint a gyülekezet lelkészének egyetlen bűne, hogy behatóan ismeri Orbán Viktor liberális múltját, így kellően kompetens a miniszterelnök politikai pálfordulásának megítélésében? A bizottság indoklása mindenesetre elgondolkodtató. Merthogy az említett közösség megfelelő létszámmal és hagyományokkal rendelkezik, karitatív tevékenységet folytat, csak a honatyák megítélése szerint éppenséggel alkalmatlan a hatalommal való együttműködésre. Ez véleményem szerint leplezetlen beismerése annak, hogy a mai Magyarországon bármely szervezet legális működésének legfőbb, hogy ne mondjam: egyetlen feltétele a behódolás. Jótékonykodhatsz, de alkalomadtán kezet kell csókolnod a Legfőbb Kegyúrnak, mint az az idős hölgy tette hosszú évekkel ezelőtt a hírhedtté vált felvételen.
És bizony elgondolkodtató azoknak az önmagukat keresztényként definiáló egyházaknak a cinkos hallgatása is, akik a MET-tel ellentétben megkapták az áhított státuszt. Persze, az ő főpapjaik részt vettek a lóhalálában és társadalmi egyeztetés nélkül történt alkotmányozásban, stadionok avatásán bukkannak fel időnként, és nem emelik fel szavukat a rezsim politikájának kárvallottjai érdekében sem. Giczy György helyesen mutatott rá a Népszavában nemrégiben: a II. Vatikáni Zsinat szellemisége érintetlenül hagyta például a honi katolicizmust. Nálunk a főpapok a hit terjesztését még mindig az államhatalomba való beépülés révén képzelik el. Ezáltal szükségképpen kompromittálják magukat a társadalom előtt, ugyanis idehaza is mind többen tisztában vannak a politikai értelemben vett "kereszténység" hitelességével. Elég, ha látják: a "keresztények" miként bánnak a hajléktalanokkal, rokkantakkal, szegényekkel.
A leginkább elgondolkodtató mégis a demokratikus Európa passzivitása. Mert Iványi gyülekezete nyert az Európai Bíróságon, egyházzá mégsem minősítették idehaza. Strasbourgban elmeszelték a végkielégítésekre visszamenőlegesen kirótt 98 százalékos különadót, a magyar kormány azonban szankciókkal fenyegeti az igazukat keresni próbáló köztisztviselőket.
Evidencia, hogy a Norvég Alaptól kapott támogatásokat csupán az arra hivatott testület ellenőrizheti, a KEHI mégis vegzálja az érintett civil szervezeteket. Ezek az intézkedések már-már a jogtiprás határát súrolják, Európa azonban hallgat. Kerüli a konfliktust, akárcsak nyolc évtizede. Akkor is az appeasement, a megbékéltetés politikáját próbálgatták egy másik diktatórikus rezsimmel szemben. E törekvés élharcosa, Neville Chamberlain brit kormányfő magabiztosan jelentette ki 1938-ban: "Egy emberöltőre biztosítottam a békét Európában!"
Egy év múlva lángba borult az öreg kontinens.
