Tudomány;életmód;megelőzés;Alzheimer;

- Elveszve - 106 millió Alzheimer-kóros 2050-re?

Életmódváltással megelőzhető az Alzheimer-kóros esetek egyharmada. 2050-re világszerte 106 millió Alzheimer-kóros beteg lehet -  közölték a Cambridge-i Egyetem kutatói. 

A The Lancet Neurology folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók népességi adatokat elemeztek, hogy megállapítsák a betegség hét kockázati tényezőjét. A szellemi leépülést eredményező betegség kialakulásában fő kockázati tényező a középkori cukorbetegség, a középkori magas vérnyomás, az elhízás, mozgásszegény életmód, a dohányzás, a depresszió és az alacsony iskolázottság - mutatták ki a szakemberek, akik szerint az Alzheimer-kóros esetek egyharmada olyan életmódbeli tényezőktől függ, amelyeken változtatni lehet. 

A kapott adatok alapján megvizsgálták, hogy ezen kockázati tényezők csökkentése miként hatna az Alzheimer-kóros betegek számára.Megállapították, hogy minden egyes tényező 10 százalékos csökkenése 8,8 százalékkal csökkentené a betegek számát Nagy-Britanniában, ez mintegy 200 ezerrel kevesebb beteget jelentene 2050-re - ismertette a tanulmányt a BBC honlapja. Szakemberek becslése szerint több mint 106 millió Alzheimer-kóros beteg lesz 2050-re világszerte, háromszor annyi, mint 2010-ben.

Bár nincs mód a betegség gyógyítására, tehetünk lépéseket azért, hogy csökkentsük a demencia kialakulásának kockázatát idősebb korban. Ismerjük a kockázati tényezőket, amelyek gyakran szorosan összefüggenek egymással - hangsúlyozta Carol Brayne, a Cambridge-i Egyetem Közegészségügyi Intézetének professzora. Ha például a fizikai inaktivitást kiküszöböljük, csökkentjük az elhízás, a magas vérnyomás és a cukorbetegség mértékét, és megelőzhetjük egyes embereknél a betegség kialakulását  - tette hozzá.

Az elmúlt 48 órában a rendőrök 94 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyből 4 balesetben 5 személy vesztette életét, 24 súlyos és 66 könnyű sérüléssel végződött - adta hírül a statisztikát a rendőrség a police.hu oldalon hétfőn kora reggel.