Merkel;Európai Tanács;Der Spiegel;

- Idő előtt távozna Merkel?

Angela Merkel nem akarja kitölteni hivatali idejét, hanem még a 2017-ben esedékes következő parlamenti választás előtt lemondana – jelentette a Der Spiegel. A német magazin friss száma szerint a kancellár szívesen lenne az ENSZ főtitkára, netán az Európai Tanács elnöke. Ha Merkel tényleg leköszönne, ő lenne az első német kancellár, aki önként a visszavonulás mellett dönt, írja a lap.

A kancellár-asszonynak egyébként semmi oka a lemondásra, hiszen továbbra is rendkívül népszerű. Tavalyi újraválasztásakor Merkel ráadásul megígérte, hogy kitölti a hivatali idejét. Szóvivője és pártbeli kollégái is tagadták a spekulációkat. Nem ez az első alkalom egyébként, hogy Merkel idő előtti visszavonulását rebesgetik, de a kancellár megígérte, hogy 2017-ig marad, következő időszakra azonban már nem vállalkozik. Lehetséges utódjelöltjeként a Spiegel a jelenlegi védelmi minisztert, Ursula von der Leyent említette.

A Spiegel szerint az egyik fő ok az lehet, hogy Angela Merkel nem akar egykori mentora, Helmut Kohl sorsára jutni, aki 1998-ban súlyos bukással volt kénytelen távozni a politikából. A kancellár egyébként ezen a héten kerek évfordulót ünnepel, betölti a 60. életévét. Merkel vasárnap este már meg is kapta első születésnapi ajándékát, a német válogatott világbajnoki győzelmével.

„Június 9-én jött egy levél, hogy a hónap 30-ig hagyjuk el a lakást, de most hova menjünk? Nem tudunk hova menni. A negyvenezer forintot kifizetném én, de akkor sem adják vissza a lakáshoz a jogot”. Ezt egy cigány ember, egy családfő mondja a vs.hu Miskolcra látogató riporterének.