Publicisztika;vesztegetés;Kövér László;Hiszékeny Dezső;

FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

- Hiszékeny: "Megkezdődött Kövér vadászidénye"

A köztársasági elnök helyett a legfőbb ügyész kezdte meg az önkormányzati kampányt – így összegezte az ellene még homályos gyanúval folyó vesztegetési eljárást az Egyenes beszédben az MSZP-s Hiszékeny Dezső. Az időzítés számára erről árulkodik. Azt mondta, maga is nyomozást folytat, hogy megtudja, miről is van szó.

Ki fogja nyomozni, miről van szó, mert jelenleg maga sem tudja, mi a konkrét gyanúsítás vele szemben – mondta Hiszékeny Dezső az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtök este. Az MSZP-s képviselő teljesen biztos abban, hogy politikai szándék áll a nyomozás mögött, mely egy ingatlan bérbeadási jogáról, illetve az azért kért 5 millió forintról szól. 

„Valahol megszületik valamilyen politikai megrendelés, összeáll egy kép, azután megpróbálnak egy karaktert lerombolni” – összegezte Hiszékeny az ellenzéki politikusok ellen gyakran induló eljárások koreográfiáját. Hogy pontosan melyik ingatlanról lehet szó, még mindig nem tudja, a XIII. kerületben 1500 helyiség van, így aztán bármelyik lehet, mondta.

A 8 éven át XIII. kerületi alpolgármester Hiszékeny szerint a Fidesznek régóta fáj a foga erre az „erős bástyára”, amit eddig nem tudott megszerezni. Éppen ezért úgy látja: a köztársasági elnök helyett a legfőbb ügyész nyitotta most meg mentelmi joga kikérésével az önkormányzati választások kampányát. Legalábbis az időzítés szerinte erről árulkodik – miközben szeptembernél előbb, az őszi ülésszak előtt a mentelmi bizottság sem tudja megtárgyalni ügyét, vagyis, a választásig egészen biztos, hogy nem tudja tisztázni magát. Ráadásul a nyomozás már 2013 óta tart, mégsem vette elő Hiszékenyt eddig senki.

Hiszékeny szerint az is érdekes, hogy Polt Péter az Országgyűlés elnökétől, Kövér Lászlótól kérte mentelmi joga felfüggesztését. A házelnök egy korábbi mondatára emlékeztetett, amellyel a szoialistáknak üzent: "egyenként fogunk benneteket levadászni". Hiszékeny szerint semmi más nem történik, mint hogy „megkezdődött Kövér vadászidénye”. Az elszámoltatási ügyeket hozta fel példának, amelyekben nagyon hosszú idő után derült ki az érintettek ártatlansága.

A megalapozott gyanú szerint egy vállalkozó megtudta, hogy a XIII. kerületben van egy olyan használaton kívüli üzlethelyiség, amelynek a bérleti jogát az önkormányzat addig nyilvánosan nem hirdette meg. 2013 januárjában Hiszékeny, akihez akkor alpolgármesterként a kerület üzlethelyiségeinek, lakásainak kezelése is tartozott, közvetítő útján ötmillió forintot kért a bérleti jogért – igaz, az még nem tisztázott, hogy Hiszékeny közvetítője kérte volna az összeget, vagy a vállalkozó ajánlotta-e fel. A pénzt végül nem adták át, de az ügyészség szerint Hiszékeny cselekménye így is alkalmas vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés gyanújának megállapítására.

A Djabe zenéje számomra olyan, mint a táguló univerzum. Egyre szélesebb horizontokat fog be, miközben mindent megőriz, amit addig magába fogadott. Erről tanúskodik a zenekar legújabb lemeze, a Forward is, amely néhány héttel ezelőtt jelent meg.