hajléktalan;késelés;életfogytiglan;

- Életfogytiglant kapott a késelő hajléktalan

Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtott a Győri Ítélőtábla csütörtökön egy hajléktalan fiatalembert, aki tavaly januárban több tucat késszúrással megölt egy győri nyugdíjast, majd számos értéktárgyát magával vitte, eladta, az értük kapott pénzt pedig elitta.

A másodfokú bíróság ezzel lényegében helybenhagyta a Győri Törvényszék február végi döntését, amely szerint Király Richárd legkorábban harminc év múlva helyezhető feltételesen szabadlábra. A győri nyugdíjas és a hajléktalan férfi tavaly januárban együtt italozott a sértett lakásában, közben azonban összevesztek. A Zólyomi Csilla tanácsvezető bíró által kihirdetett ítéletben emlékeztettek arra, hogy a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés elkövetője 28 sérülést okozott áldozatának. Az ítélőtábla kiemelte, nem láttak lehetőséget határozott idejű szankció kiszabására. A vádlott többször volt büntetve, erőszakos, többszörös visszaesőként is, de a korábban alkalmazott, határozott idejű szabadságvesztések nem érték el a céljukat.

Az elsőfokú ítélet február 21-ei kihirdetésekor Köszler Ferenc bíró úgy minősítette a történteket, hogy az mészárlás volt. Utalt arra is, hogy a konyhakéssel okozott sérülések közül négy a hátán érte az áldozatot, és a haláláig tartott a szurkálás. A vádlott később ugyan beismerte tettét, megbánást tanúsított, de utóbbi jelentős része önsajnálat volt. Hozzátette: az áldozatot talán akkor sem lehetett volna megmenteni, ha bemosakodott orvoscsapat van a helyszínen. Utalt arra is, hogy a tettes, észlelve, hogy áldozata nem lélegzik, előbb ágyterítővel letakarta a tetemet, lefürdött, majd ruhát, tévét, mobiltelefont magához véve távozott. A tévét eladta, a bankkártyával pedig megpróbált pénzt felvenni.

Bizonyítottság hiányában felmentést kért Jozef R., a Fenyő-gyilkosság elsőrendű vádlottjának ügyvédje védőbeszédében a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön.