Az eseményen, amelyet a Raoul Wallenberg Egyesület szervezett, Szita Szabolcs történész előadásában kiemelte: a Budapestre a svéd követség titkáraként mindössze "egy hátizsákkal" megérkező Raoul Wallenberg volt az egyetlen ember, akit kifejezetten a magyarországi zsidóság megsegítésére küldtek. Más embermentők, mint Carl Lutz svájci alkonzul vagy a magyarországi vöröskereszt követe, a szintén svájci Friedrich Born, túllépték hatáskörüket, mivel erkölcsi kötelességüknek érezték, hogy segítsenek - mondta.
A történész megemlítette, hogy Raoul Wallenberg Magyarországra érkezése előtt is segítettek már zsidó embereknek: például a szintén svéd Valdemar Langlet és felesége, Nina Borovko-Langlet svéd nemzetiséget igazoló papírokkal sok üldözött életét mentette meg. Módszerüket követte Wallenberg, aki svéd menleveleket készített, amelyek igazolhatták a magyar és a német hatóságok előtt, hogy az okmány tulajdonosa a svéd követség védelme alatt áll. Emellett a svéd diplomata védett házakat létesített, összesen ezrek életét mentve meg.
Szita Szabolcs hozzátette: "történelmi helynek számít" az épület, ahol a megemlékezést tartották, amely ma az Osztrák Kulturális Fórumnak ad otthont, hiszen ott lakott Raoul Wallenberg, és onnan hurcolták el 1945 januárjában a szovjetek. A lakás a náci-nyilas rezsimmel szintén szembeszálló egykori huszártiszté, Ocskay Lászlóé volt, akihez Raoul Wallenberg azért menekült, mert "vadásztak rá" a nyilasok.
A történész hangsúlyozta: munkatársai jóindulatú, idealista embernek ismerték Raoul Wallenberget, akinek talán ez is okozhatta a vesztét, hiszen tele volt tervekkel a Magyarország felszabadítása utáni időszakra, sőt várta is az oroszok megérkezését, ők azonban elfogták.
A megemlékezésen egy erre az alkalomra összeállított filmet vetítettek, amelyben olyan holokauszttúlélők szólaltak meg, akik azt mondták, Raoul Wallenbergnek köszönhetik, hogy megmenekültek. A túlélők közül azok is, akik személyesen nem ismerték Wallenberget, egyfajta "mentőangyalnak" tartották, aki "még a halálmenetekből is képes kihozni embereket". Többen kiemelték: a diplomata gyakran puszta jelenlétével, határozott fellépésével is képes volt életeket menteni.
A filmről szólva Szita Szabolcs elmondta: csaknem háromszor ennyi interjút vettek fel, és folytatják a munkát kollégájával, Tóth-Szöllős Andrással. Szeretnék, ha az ezekből a történetekből leszűrhető tanulságok bekerülnének a középiskolai tananyagba.
Hosszú Gyula történelemtanár beszámolt arról: a magyarországi deportálásokra emlékezve a Raoul Wallenberg Egyesülettel együttműködve május 15-től egészen szerdáig naponta összegyűltek a fővárosi Szabadság téren, hogy csöndben emlékezzenek az áldozatokra, azért, hogy - mint mondta - "ebben a csöndben legyen valaki azokkal is, akikkel akkor nem volt senki". A megemlékezők azoknak a településeknek a névtábláit emelték a magasba, ahonnan a megsemmisítő táborokba vitték a zsidó embereket.
A deportálásokat 1944. július 9-én állították le, addigra a vidéki zsidóságot már elhurcolták.
