Carmenba tíz férfiból tizenegy szerelmes. Ez persze ritkán hihető opera dívákról, de ezúttal az izraeli vendégművésznő, Rinat Shaham a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, tényleg káprázatosnak bizonyult. Valóban tébolyítóan tüzes. A nézése akár lángcsóvával felér. A lábai vadítóak. Elképesztően kihívó tud lenni, hihető róla, hogy bárki elveszti tőle a józan eszét.
Akaratos és kívánós, kiismerhetetlenül, izgalmasan szeszélyes, tébolyítóan karizmatikus. Vérforraló szupernő. A hangja is veszettül erotikus. Nem arra törekszik, hogy vadsága jeléül egyfolytában hangos legyen. Mer akár nagyon halk lenni. Rejtélyesen búgó, vagy éppen behízelgő.
De dermesztően képes felcsattanni, a hangja fájdalmasan metsző, mintha késsel durván belénk vágnának. Mindehhez, ha kell, parancsolóan határozott a kézmozdulata, egész teste nekifeszül, egy szempillantásra is azt az érzést kelti, hogy akárkit megbabonáz, ha úgy akarja, kő kövön nem marad.
Mire színpadra lép, már történik néhány kimódolt dolog a deszkákon, az üres dekorativitás jegyében. Mintha például az Ének az esőben című musicalben lennénk, színes esernyőkkel lejt mutatós és értelmetlen táncot a balettkar. A gyerekkórus pedig takarításba kezd, pucolja a földet ugyanúgy, mint a katonák pajzsát, bakancsát egyaránt.
Szegény, jobb sorsra érdemes gyerkőcök ugyan egészen másról énekelnek, meg a zene is más ritmusban szól, de hát a rendező, Oberfrank Pál ezt találta ki, így aztán teszik a dolgukat rendesen. A legmókásabbak a szerencsétlen pom-pom lányok, amikor drámai feszültséget, vészjósló hangulatot kellene kifejezniük.
Tébolyultan rázzák a pom-pomjaikat, ami eleve röhejes, de úgy még inkább, hogy az ennek megfelelő rémült nézést, az egész testben jelentkező riadalmat már nem sikerült nekik betanítani.
Székely László grandiózus, kupolává formálódó tükörrendszere pedig a hatalmas térben is temérdek mindent felnagyít, megsokszoroz, így ami hamis, az is jobban észrevehető. De szerencsére az énekesek nem hamisak. Rinat Shaham Carmenja tényleg a szabad akarat megtestesítője. Ez a cigánylány nem ismer semmiféle kívülről rákényszerített függőséget. Ahogy a Habanerát énekli, az maga a szabadság himnusza.
Kiss B. Attila Don José tizedesként végzetesen beleszeret. Olyan férfi, aki nem tud szabadulni a nőtől, de képtelen kapásból odadobni érte mindent, miközben a belé rendíthetetlenül, és bárminek dacára szerelmes Micaela érzelmeivel nem különösebben törődik.
Létay Kiss Gabriella egészen megrendítő, amikor elhagyatottságában, szívfájdalmában énekel, ő az örök hűséget, a kitartó szeretetet testesíti meg, szerény, jóravaló, áldozatkész, de nem olyan vibrálóan izgalmas nőstény, mint amilyen Carmen. Ezt a különbséget érzékletesen jelzi a jelmezekkel is Pilinyi Márta.
Torreádorként Kálmándi Mihály viszont ugyanolyan ünnepelt férfi, ugyanolyan hódító, ellenállhatatlan csáberő, mint Carmen. A tragikus végkifejlet előtt feszítenek is egymás mellett, ahogy belefér, abszolút hihető, hogy megmámorosodtak, két veszélyes nagyvad találkozott.
Megrázó, ahogy a megalázott Don José könyörög Carmennak, és ezzel még inkább megalázza magát. A szép cigánylánynak pedig szilajak, könyörtelenül elutasítóak a mozdulatai, ezért szinte törvényszerű, hogy a teljesen talajt veszetett tizedes elkeseredésében kést döf belé.
Valamennyi énekes, Mukk József, Bátki Fazekas Zoltán, Gábor Géza, Haja Zsolt, Cecília Lloyd, Várhelyi Éva kitesz magáért, a kórussal egyetemben. Kesselyák Gergely izzó szenvedéllyel vezényli a zenekart. Jó volt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadot dugig látni, ezen a mediterrán hangulatú estén, amikor nem csak a melegtől forrósodott fel a hangulat.
