okmányiroda;

- Ismét zavartalanul működnek az okmányirodák

Elhárították a szolgáltatók a technikai hibát, ezért 12 óra 40 perctől ismét zavartalanul működnek az okmányirodák - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) kedden az MTI-vel.

A délelőtti leállás miatt a hivatal budapesti, Visegrádi utcai személyes ügyfélszolgálata éjfélig tart nyitva, de csak azokat a szolgáltatásokat lehet igénybe venni, amelyek az üzemzavar ideje alatt nem működtek.

A hvg.hu hírportál korábban az egyik fővárosi okmányirodára hivatkozva azt közölte: sorszámot ugyan osztanak - papíron, kézzel felírva, mert semmi sem működik - , és visszahívást is ígérnek, de egyelőre nem tudni, mikor indulhat el újra az informatikai rendszer. A probléma országos, egyik okmányirodában sem működik a rendszer - írták.

Úgy indult, mint a tőzsdehírek lapja 1889. július 8-án. Alapítói azok az újságírók voltak, akiknek neve máig összeforrt a pénzpiaci mozgásokkal, és akik egy napi hírlevelet alakítottak át napilappá. Százhuszonöt évvel később a The Wall Street Journal a világ egyik legtekintélyesebb lapja, amely nemcsak pénzügyekben, hanem nemzetközi politikai kérdésekben is mértékadónak számít.