Kim Ir Szen 1912-ben született. 1945-ben a szovjetek tették meg a koreai kommunista párt vezetőjének, aki addig a Szovjetunióban harcolt a Vörös Hadsereg tisztjeként. 1948-ban miniszterelnökké választották, a tisztséget 1972-ig töltötte be. Az észak-koreai csapatok 1950. június 25-én megtámadták Dél-Koreát, s hamar majdnem a teljes félszigetet elfoglalták. Észak-Koreában persze ma is azt tanítják, hogy a háborút Szöul robbantotta ki. Később az Egyesült Államok által vezényelt ENSZ-csapatok visszaszorították az észak-koreaiakat. Később Kína Phenjan oldalán belépett a háborúba, amely 1953-ban ért véget. Békemegállapodás nem született, így formálisan ma is hadiállapot van a két ország között.
Észak-Koreában a hatvanas-hetvenes években még magasabb volt az életszínvonal, mint Dél-Koreában, Phenjan ugyanis tekintélyes támogatást kapott a Szovjetuniótól és Kínától, egyfajta „mintaállammá” akarták megtenni. A nyolcvanas években azonban megindult a hanyatlás, amit a kilencvenes években a teljes gazdasági összeomlás, a nyomor követett. Kim Ir Szen élete utolsó éveiben sokat betegeskedett, sokszor kapott vérátömlesztést. Megparancsolta orvosainak, 120 évig éljen. Ők azonban nem tudták teljesíteni kérését: 1994. július 8-án szívinfarktusban meghalt. A gazdasági válság fia, Kim Dzsong Il uralkodása idején vált különösen szembetűnővé.
Kim testét a Kumszuszan Emlékpalota mauzóleumában helyezték el. Bebalzsamozott teste üvegkoporsóban fekszik.