A rendszerváltozás után a Horthy-kultusz újraértelmezésének számos eleme már korábban, az Antall-kormány idején felbukkant, az uralkodó elit kimondva-kimondatlanul valamiféle követendő példának igyekszik feltüntetni azt, noha tagadhatatlan, hogy a Horthy-korszak a születése pillanatától a rasszista illetve revizionista politika kiépítője volt. Egyet kell értenem Romsics Ignác akadémikussal: "Mert ha formális szerződés értelmében nem is voltunk szövetségesei Németországnak, a gyakorlatban kétségkívül azok voltunk. Már az 1938 és 1941 revíziós sikereket is német támogatással értük el, és 1941 áprilisától a német hadműveletekben is aktívan részt vettünk. Senki sem tagadhatja, hogy a Horthy-Magyarország mindaddig - tehát a megszállásáig - Németországnak nem áldozata, hanem a támogatója volt." Feltesszük a kérdést: kik voltak a Vajdaság megszállói? Horthy-fasiszták, vagy Magyarország? Szerintünk magyarok, akik akkor a fasiszta berendezkedés rendje szerint élték az életüket.
Barcson 1941-ben internáló tábort létesítettek, ahová a zombori és szabadkai járás szerb településeinek lakóit gyűjtötték össze. Hét hónap alatt a borzalmas körülmények miatt hatvannyolc idős ember és gyerek pusztult el.
Gyerekek, öregek temetője
Ezeket az internáló táborokat joggal nevezték el a gyermekek és öregek temetőjének. 2012-ben elkészült a barcsi lágerben elhunyt internáltak emlékművének terve, amelyet jóváhagyásra elküldtek a barcsi polgármesternek. A hivatal a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti főosztályának vezetőjéhez fordult, hogy járuljon hozzá az emlékmű elhelyezéséhez. A HM illetékese először a temető kezelőjétől kért véleményt, a Szalai és Társa Temetkezési Bt. az alábbi választ küldte a minisztériumnak: "A barcsi, Béke úti temető VIII. szakasz IV. sor 9. sz. alatti sírhely mint "Jugoszláv emlék" van nyilvántartásba véve. A sírba jugoszláv katonák vannak eltemetve. Hozzájárulunk ahhoz, hogy a síron emléktábla legyen felállítva. Barcs, 2012. 06. 25. Tisztelettel: Drukóczky Irén".
Ezt a választ nem találta kielégítőnek dr. Töll László alezredes, a HM illetékese, ezért értesítette a barcsi Polgármesteri Hivatalt: tudomásuk van arról, hogy a meglevő sírban a barcsi táborban elhunyt három ember nyugszik, köztük talán egy német katona is, de hogy a többi 61-63 táborlakó hol van eltemetve, azt senki nem ismeri. Pedig ha ezt valakinek, a HM említett főosztályának ismernie illene, ám az illetékeseknek nem ez volt fontos, csak az, hogy a sírba esetleg eltemették-e az a bizonyos német katonát is. Ezért előírták, hogy fel kell venni a kapcsolatot a német háborús sírokat gondozó Népi Szövetséggel, amelyet a Polgármesteri Hivatal levélben megkeresett, de választ nem kapott.
A barcsi áldozatok emlékműve körüli bonyodalmak itt kezdődtek.
A barcsi és sárvári táborokról filmet készítettünk, forgatás közben bejártuk Barcs várost és a volt láger helyszínét, felkerestük Zombort és Szabadkát, illetve a köztük lévő szerb településeket, ahonnan internálták a szerbeket. A helyiek azt kérték, hogy a HM illetékes főosztályán próbáljuk megsürgetni az emlékmű elhelyezésének engedélyezését. Találkoztunk a Szerb Országos Önkormányzat egyik elnökhelyettesével, valamint a fővárosi Szerb Önkormányzat elnökével, velük együtt kerestük fel a barcsi Polgármesteri Hivatalt. A polgármesterrel nem tudtunk találkozni, ezért az alpolgármesterrel tárgyaltuk meg az emlékmű elhelyezésével kapcsolatos kérdéseket. Nem zárkózott el az ötlettől, mert mint mondta, a hivataluk kitűnő és szoros baráti kapcsolatban áll a zombori Polgármesteri Hivatallal, s kezdettől fogva támogatták az emlékmű elhelyezését és felavatását.
Sírgyalázás volna?
Igyekeztünk tisztázni a temető kezelőjének levelében felmerült pontatlanságokat. Kiderült: a sírhelyet valóban úgy jelölik, mint "Jugoszláv emléket", ugyanis a háború után az összes jugoszláviai vonatkozású emlékművet így nevezték el. Jugoszlávia akkor még létezett. De cáfolták azt az állítást, hogy a sírba jugoszláv katonákat temettek volna, később az igazolást kiadó Druskóczy Irén is elbizonytalanodott e kérdésben. Mint mondta, "ő ezt csak hallotta", de írásos dokumentumokkal nem tudja megerősíteni. Valótlan az a feltételezés is, hogy az említett sírba eltemettek volna egy német katonát, ugyanis történelmi tény, hogy Barcson nem voltak németek. Ha esetleg egy Horvátországból elmenekült német katonát valaki lelőtt volna, a barcsi polgárok akkor sem temettek volna a három szerb internált mellé. Ez sírgyalázás lett volna, és ilyet a barcsiak nem tehettek.
Ezek után ismét felkerestük dr. Töll László alezredest, a HM említett főosztályának vezetőjét. Vele és az egyik helyettesével, egy hadtörténésszel újra megvitattuk a barcsi emlékmű elhelyezésével kapcsolatban felmerült akadályokat. Látván, hogy nincsenek komoly ellenérvek, egyenesen megkérdeztem: mit kíván elérni? Akkor kibökte: a HM egy emlékművet szeretne felállítani Zombor belvárosban az I. világháborúban elesett hős magyar katonáknak.
Értetlenül fogadtuk, hiszen Magyarország és Jugoszlávia - illetve most már Szerbia - között meglevő egyezmények ezt a kérdést szabályozzák, s a két dolgot összekapcsolni nem lehet, mert semmi közük egymáshoz. Az I. világháborúban elesett magyar katonáknak van emlékművük Belgrádban, Zomborban négy is: kettő a katolikus temetőben, egy a pravoszláv, és egy a zsidó temetőben. Az I. világháborúban több tízezer magyarországi, bosznia-hercegovinai és horvátországi szerb származású katona harcolt az osztrák-magyar hadseregben Szerbia és Montenegró ellen. Kértük, ennek ellenére támogassa a HM, hogy a barcsi emlékmű avatásával együtt a mišićevói temetőben is állítsunk fel egy emléket az ott 1941-45 között eltemetett csángók és székelyek tiszteletére.
Emlékezni az áldozatokra
A 2013. augusztus 8-án írt levelében dr. Töll alezredes kiemelte: "A magyar fél nem zárkózik el a barcsi szerb emlékhely felújítására irányuló kezdeményezéstől, melyet azonban abban az esetben áll módunkban támogatni, amennyiben a szerb fél is támogatja a zombori magyar katonai emlékhely felállításával kapcsolatos elképzeléseinket". Az alezredes azt már nem merte leírni, hogy az emlékhelyet Zombor főterén szándékoznak felállítani, viszont kiderül a levélből, hogy az I. világháború idején a négy zombori temetőben összesen 962 katonát temettek el, köztük 335 magyar volt. A helyi pravoszláv temetőben egy szerb nyelvű emlékmű állít emléket az ott nyugvó 544 hősi halottnak. A levélből nem tudható, hol van eltemetve a hiányzó 83 katona. Ők feltehetően zsidók lehettek.
2013. szeptember 30-án egy újabb levelet írt a HM magas rangú tisztviselője, amiben kiemeli: "Kérem… mindazon dokumentumok megküldését, amelyek révén hitelt érdemlően bizonyítható, hogy az emlékművön feltüntetni szándékozott szerb áldozatokat ott is temették el." Mindez nehezen értelmezhető, hiszen a főosztályvezető tudja, hogy az említett sírban csak három internálótábori áldozat nyugszik, a többi 60-61 áldozat hollétét éppen a levél írójának volna kötelessége megállapítani, nem pedig az áldozatok hozzátartozóitól várni igazolást. dr. Töll kifejti: csak abban az esetben tud elvi támogatást adni a kérelmünkhöz, amennyiben a szerb fél is lehetővé teszi a kölcsönösség jegyében - tehát nem a két állam között meglévő egyezmények értelmében! - a már korábban is sürgetett I. világháborús magyar emlékhely létrehozását Zombor főterén.
Az alezredes annyira messzire megy, hogy kifogásolja az emlékmű feliratának két változatát is. "A barcsi gyűjtőtáborban elhunyt szerbiai internáltak 1941. VI. 1 - XII. 1", illetve a barcsi gyűjtőtáborban elhunyt bácskai internáltak 1941. VI. 1 - XII. 1" szöveget. A két felirat között a szerbiai és a bácskai szóban van különbség, egyébként a levélben mindkét szót kiemelten írták.
Mindkét levelet még tavaly elküldtük - más dokumentumokkal együtt - az Igazságügyi Minisztérium vezetőinek, de az illetékesek nem reagáltak. Sajnos a levelekre nem válaszol az Országos Szerb Önkormányzat és annak Heti Újságja sem.
A fasiszta népirtás földrajzi és időbeli határoktól független, és ezért egyetemes tanulságul szolgálhatna az emberiségnek. Nem szabad soha elfelejteni, hogy a gyilkosság, a gettósítás, a deportálás, a kisemmizés és különösen a népirtás az ember léthez való jogának megsértése. Nemcsak nekünk, életben maradottaknak és utódaiknak kötelessége ez, hanem minden tisztességes embernek is.
A szomorú múltat nem szabad átengedni az időnként szándékosnak tűnő felejtésnek.
