drágulás;DK;mobilparkolás;

- A DK szerint jelentősen drágul a mobilparkolás

A hétfői naptól „működik” az új mobilparkolási rendszer, melyet már a törvény által életre hívott Nemzeti Mobilfizetési Zrt. üzemeltet állami monopóliumként - írja a DK.

A közlemény így folytatódik: azon túlmenően, hogy az Orbán-kormány egy újabb kapkodó, megfelelő  előkészület nélküli lépést tett, hiszen az átállás egy cseppet sem volt zökkenőmentesnek mondható, mára kiderült, hogy az újonnan megválasztott Kormány ismét félrevezette az embereket.

Az eddigiekben, aki a mobilparkolás rendszerét választotta, minden esetben meg kellett, hogy fizesse a parkolás díjat és a szolgáltatás egyéb díját, az úgynevezett kényelmi díjat is, mely július 1-jét megelőzően egységesen 75 Ft volt tranzakciónként. Az átállást követően a parkolási díj mellett a tranzakciós díjat a továbbiakban is meg kell fizetni, azonban az Orbán-kormány korábbi ígéretével szemben, miszerint az említett kényelmi díj egységesen csökkenni fog, a szóban forgó díj viszonteladónként változó lett, sőt, az nagymértékben növekedett, példának okáért a Telenor előfizetőinek 99, míg a Vodafone előfizetőinek 115 forintra. No, persze, mindezt a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. nem tette ki büszkén a főoldalára, de azért azt böngészve fellelhető ez a nem is olyan elhanyagolható információ.

Most már csak egy kérdés marad hátra, melyet Oláh Lajos országgyűlési képviselő az illetékes miniszternek is feltett a mai napon, miszerint mi indokolja az ilyen nagymértékű áremelkedést, illetve mi történt, hogy ígéretükkel szemben sem egységes, sem olcsóbb nem lett a tranzakciós díj, sőt egyes esetekben másfélszeresére is emelték azt? A független képviselő szerint elfogadhatatlan ez az eljárás és haladéktalanul magyarázatot vár a mobilparkolás körül történtekre. Oláh továbbá hangsúlyozta, az új rendszer káros az önkormányzatoknak is, hiszen például Teréz- és Erzsébetváros esetében éves szinten több mint százmillió forinttal marad kevesebb náluk. Éppen ezért a mai napon levélben megkereste a szóban forgó kerületek polgármestereit is, bízva abban, hogy kiállnak a kerületük érdekeiért - olvasható a DK közleményében.

Péntektől a főidényi menetrend szerint, 40 percenként, késő estig közlekedteti kompjáratait a Balatoni Hajózási Zrt. Szántód és Tihany között - tájékoztatta Szabó Zsolt személyhajózási üzletágvezető az MTI-t csütörtökön.