Csányi azt a szellemes párhuzamot találja ki, hogy mi lenne, ha a sárgarépa - végtére ez is a természet része -, valamely vallás előírása szerint csak akkor lenne elfogyasztható, ha előírás szerint kellene "levágni", és csak szűzlányok pucolhatnák. Mert hogy a vallási előírásokban sem sokkal több a ráció.
Ennek megfelelően foglalkozik a hit és a ráció viszonyával, a kettő kibékíthetetlen viszonyával is. Szórakoztatóan írja le - hiszen ez a szűkebb szakterülete -, a kutyává szelíditett farkasok történetét az ember mellett, akik a barlangban kihasználták egymás melegét is a hidegebb napokon. Szerinte a kutya már nem egészen állat, de természetesen nem is ember.
Különösen érdekes a szabálykövetésről szóló fejezete, amelyben először az állati csoportokon belüli dominanciákról beszél, hogy aztán átvezesse a hallgatót az emberek közötti dominancia-viszonyokhoz, amelyek előbb szokásokhoz, majd törvényesen előírt szabályokhoz vezetnek.
Mindeközben Csányi Vilmos nem valami forradalmi elméleteket gyártó teoretikusként lép elénk, csupán arra törekszik, hogy szembesítsen mindazzal, amit időnként ájult tisztelettel veszünk körül. Ha lehet ilyet mondani, egy már nem fiatal férfiemberre: bájos közvetlenséggel adja elő hangsúlyaiban, de persze tartalmában is egy független személyiség szokatlan képét a világról, a természetről, az állatokról, de mindenek előtt az emberekről.
