Kína;terrorizmus;

- Nem teketóriázott a kínai bíróság

Kína 113 vádlottat ítélt börtönbüntetésre, közülük négyet életfogytiglanira a terrorellenes kampány részeként. Az elítélteket két kínai bíróság terrorista tevékenységgel vádolta.

Hírügynökségek nem számoltak be az elítéltek nemzetiségéről, de feltételezhetően nagyrészt az ujgur kisebbség tagjairól van szó. A jelentős részben ujgurok által lakott Hszincsiang tartományban az utóbbi években több robbantásos merénylet is történt.

Akadt olyan személy is, akit bigámia, vagy kábítószer-kereskedelem vádjával ítéltek el. Egy férfit például azért sújtottak börtönnel, mert olyan eszközöket adott el egy illetőnek, amellyel terrorcselekményt lehetett végrehajtani. Egy másik „gyűlölködő bejegyzéseket” tett közzé a neten.

 

 A Párbeszéd Magyarország (PM) szerint nincs szükség a múzeumi negyed megvalósítására a Városligetben és még most sem késő a projekt leállítása - jelentette ki Somfai Ágnes, a párt fővárosi politikusa hétfőn Budapesten, a Fővárosi Közgyűlés ülését megelőző sajtótájékoztatóján.