Orbán Viktor személyesen avatta föl a tragikus véget ért egykori magyar miniszterelnök, Tisza István szobrát. A magyar irodalomban és történelemben kicsit járatosabb szemlélő arra gondolhatott, mekkora szerencséje van Ady Endrének, hogy nem az Országház előtt állt a szobra, biztos kitelepítették volna, hisz a nevezett urat geszti bolondnak nevezte, ami megbocsájthatatlan. A szoborállítást egynéhányan bírálták, mondván Tisza nem a demokratikus hatalomgyakorlás megtestesítője.
A kritikusok megfeledkeznek arról, hogy az ő miniszterelnökségétől nyílegyenes út vezet a hatalom mai intézkedéseiig, melyekről tudni lehet, hogy szájtátva és csodálattal bámulja őket a világ. Bizonyos rendelkezései a maiak előképei. Tisza - Kövér úrhoz hasonlóan - minden eszközzel gátolta ellenzéke parlamenti tevékenységét, a renitenseket kitiltották, s felállt a parlamenti őrség, amelynek egyebek között hasonló feladata is volt. Ady "kan Báthory Erzsébet" elnevezéssel is "méltatta" Tiszát. Ezeket a verseit (Rengj csak Föld!; Rohanunk a forradalomba) semmiképp sem szabad tankönyvekben szerepeltetni: csak írójuk "magánvéleményét" fejtik ki.
Bizonyára tévesek azok az információk is, hogy Tisza István korlátozta a sajtószabadságot, foggal-körömmel védelmezte a nagybirtokokat, s tekintetre sem méltatta a nemzetiségeket. (Amikor a vesztett világháború végén álruhában tájékozódott közöttük, nagyon meglepődött a kiélezett helyzet láttán, amelyet Horthy Miklós is reménytelennek látott. Ez is jelzi a Trianonhoz vezető események iránt érzett közömbösségét, amely súlyos hibája volt.) Érdeme, hogy igyekezett távolmaradni az első világháborútól. Igaz, tiltakozásának nagyobb súlya lett volna, ha minden tisztségéről lemondva visszavonul. Nem tette: azt érezte hivatásának, hogy a Monarchia egységét védelmezze, erről gondolta, hogy hazánk legfőbb érdeke.
Egy ideig fő ellenfele, Károlyi Mihály szobra állt a téren. Most Tiszáé a "platc". Reméljük, ezzel kiélte szoborállító szenvedélyét a győztes párt, s nem rakja tele a tereket olyan történelmi személyiségekkel, akikre tanulságul emlékezni kell, de előttük tisztelegni aligha. Tiszáról amúgy a könyvhétre jelent meg Pölöskei Ferenc korrekt tanulmánykötete az Éghajlat kiadónál.
