lemondás;Tasnádi;liberálisok;Seszták;

- Liberálisok: Sesztáknak és Tasnádinak haladéktalanul le kell mondania

Orbán Viktor kormánya még szinte meg sem alakult, máris porig rombolta hitelét azzal, hogy tagjai között van egy volt állambiztonsági ügynök, valamint egy gazdasági csalásokkal gyanúsítható miniszter. Seszták Miklósnak és Tasnádi Lászlónak haladéktalanul le kell mondania - szögezik le közleményükben a Liberálisok.  

"A hatóságok feladata annak kivizsgálása, hogy Seszták Miklós milyen törvénytelen üzelmekben vett részt, de a miniszternek már most elő kell bújnia fedezékéből, és számot kell adnia a közvéleménynek arról, milyen cégek létrehozásában vett részt. Seszták Miklóst addig ki sem lehetett volna nevezni, amíg a korábbi tevékenységeit nem tisztázza. Nem lehet a magyar gazdaság egyik irányítója olyan ember, aki a vádak szerint korábban a jogszabályok kijátszásával, fantomcégek létrehozásával igyekezett előnyre szert tenni. Le kell mondania, hiszen nem számíthat a jogkövető állampolgárok bizalmára és együttműködésére az, aki maga is kétes gazdasági ügyekben vett részt.

Tasnádi László állambiztonsági múltja nem kérdéses, azt ő maga is elismerte. A beismeréssel együtt azonnal vissza kellett volna adnia megbízólevelét. Demokratikus országban nem tölthet be államtitkári posztot olyan ember, aki azt az ellenzéket üldözte, mely a rendszerváltást kivívta. Tasnádi mindenkit szolgált, mindenkit kiszolgált, az utóbbi években Pintér Sándort, amiért most kapta meg jutalmát.

A két vezető, Seszták és Tasnádi kinevezése elsősorban nem a kinevezést elfogadókat, hanem a kinevezőket, azaz Orbán Viktort és kormányát minősíti. Orbán Viktor már a látszatát sem akarja megőrizni annak, hogy az állam vezetői tisztességes, az állampolgároknak példát mutató, tiszta előéletű emberek. Magyarország miniszterelnöke Seszták és Tasnádi kinevezésével végképp a korrupció és a diktatórikus értékek állami szintű legalizálása mellett tette le a voksát."

Zárva lesznek a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és szakrendelők is július 1-jén, kedden, az egészségügyi dolgozók munkaszüneti napján, a Semmelweis-napon. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) közölte: kedden ügyeleti rend lesz az egészségügyi ellátásban, így a háziorvosi és a kórházi ellátásban is.