tűzszünet;EBESZ-megfigyelők;Kelet-Ukrajna;

- Elengedték az EBESZ megfigyelőit

A kelet-ukrajnai enyhülés jele lehet, hogy röviddel a tűzszünet lejárta előtt az oroszbarát szeparatisták szabadon engedték az EBESZ négy megfigyelőjét. A szervezet tagjait még májusban ejtették túszul. 

A szakadárok önjelölt miniszterelnöke azt közölte, a szabadon bocsátott megfigyelők a Donyeck Hotelben éjszakázhattak. A „miniszterelnök” láthatóan nem teljesen volt tisztában azzal, kiket engedtek el. „Volt köztük egy dán, egy török, egy svájci és ha nem tévedek, egy észt”. Az elengedett túszok „kicsit kimerültek, de jó állapotban vannak” – közölte az EBESZ kijevi irodája. A szervezet ugyan megkönnyebbülésének adott hangot, de kifejtette,nagyon aggódik a négy másik megfigyelő sorsa miatt, akiket Luhanszkban fogtak el a szakadárok.

A túszok elengedésének híre előtt közölték azt a hírt, amely szerint közvetlen tárgyalások kezdődtek a kijevi kormányzat és a szeparatisták között, amelyen a fegyverszünet esetleges meghosszabbításáról tárgyaltak. A fegyvernyugvás a Petro Porosenko ukrán elnök 15 pontból álló béketervének egyik központi eleme. Az államfő a CNN-nek elmondta, lehetségesnek tartja békeszerződés megkötését Moszkvával.

„Gavrilo Princip és a többiek terroristák voltak” – mondja Salih Mehmedovics a szarajevói Latin Bridge helyszínén állva, ahol a boszniai szerb diák lelőtte Habsburg Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét, Chotek Zsófia hercegnőt 100 évvel ezelőtt, 1914. június 28-án.