bírók;büntetőeljárások;

- Kevesebb bíró a vádlottak padján

Csökkent 2013-ban a bírók ellen indult büntetőeljárások száma az előző évhez képest - számolt be a Magyar Hírlap az Országos Bírósági Hivatal tájékoztatása alapján.

A beszámoló szerint 2012-ben kilenc esetben történt ilyen, míg tavaly már csak kétszer, miközben a bírókkal szembeni szabálysértési eljárások száma háromról egyre csökkent.

Tavaly közúti baleset gondatlan okozásának vétsége, szándékos rongálás szabálysértése és közokirat-hamisítás bűntette merült fel.

Idén még nem indult eljárás bíró ellen, ugyanakkor az összképet két ítélet is rontja: pár nappal ezelőtt a Debreceni Törvényszék hét év börtönbüntetésre ítélt hivatali visszaélés és vesztegetés miatt első fokon egy nyíregyházi bírónőt, június közepén pedig ugyanezen tényállás alapján egy csongrádi bírót.

Ez utóbbi esetben egy büntetőbíróról van szó, akit a Csongrád Megyei Bíróság volt tanácselnökeként vezető beosztású, hivatalos személy által üzletszerűen, kötelezettségszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettében marasztaltak és 10 év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek.

N. Norbert Barna 2009 és 2011 között ügyvéd barátja ajánlatát elfogadva 300-500 ezer forintnyi juttatás fejében kedvezőbb döntéseket hozott az ügyvéd védencei számára. K. Zoltán ügyvéd szintén részesült a pénzből: a gyanúsítottak, vádlottak hozzátartozóitól kapott összeget megfelezték.

A bíróság szerint egyértelműen bebizonyosodott, hogy a vádlott tanácselnökként önállóan szövegezett meg határozatokat, az előadó bíróval konzultált ugyan, de a tanács harmadik bírája csak aláírásával látta el a végzéseket. Az indoklásban elhangzott: ez a magatartás a határidők betartása érdekében gyakorlat volt a Csongrád Megyei Bíróságon, ezt az ügyben meghallgatott bírósági dolgozók tanúvallomásai is megerősítették.

A bíróság - helyt adva az ügyészi indítványnak - N. Norbert Barnát előzetes letartóztatásba helyezte, a rendőrök megbilincselve vezették el az elsőfokú ítélet kihirdetése után.

Alkotmánybíróság (Ab) elé kerül az önkormányzati törvény módosítása, miután az MSZP összegyűjtötte az ehhez szükséges képviselői aláírásokat. Horváth Csaba, a szocialista párt alelnöke, fővárosi frakcióvezetője tegnap bejelentette, hogy a beadványt, amelyet már el is juttattak az Ab-hez, a szükséges 50 helyett 57 parlamenti képviselő írta alá. Azt is elmondta, a szocialisták kezdeményezését az LMP-sek és jobbikosok, illetve a függetlenek is támogatták, viszont egyetlen fideszes sem csatlakozott ahhoz.