nyugdíj;áldozatok;árubemutató;trükkök;

A kép illusztráció  Fotó: Getty Images

- Aljas trükkök az álcázott árubemutatón

Az elmúlt időszakban ugrásszerűen megnőtt a koruknál fogva hiszékenyebb és kiszolgáltatottabb fogyasztókat célzó árubemutatókkal kapcsolatos fogyasztói panaszok száma a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság adatai szerint. A becsapott idősek szinte kivétel nélkül hasonló körülményekről számolnak be: egészségügyi vizsgálatra invitálják őket, majd súlyos diagnózist közölnek velük, amelyre egyedüli megoldásként ajánlják a többszázezer forintba kerülő bioptron lámpát vagy masszázsfotelt - tudta meg a HavariaPress.

Míg korábban elsősorban szórólap útján invitálták az érdeklődőket a különböző - rendszerint utazással egybekötött - termékbemutatókra, úgy mostanára a személyre szóló meghívók, telefonos megkeresések és az utcai leszólítás vált meghatározóvá. A meghívásból azonban nem derül ki, hogy a végső cél a fogyasztók meggyőzése a több százezer forintért kínált termékek megvásárlásáról, ugyanis az árubemutatót szervező vállalkozások rendezvényeiket ,,egészségnapként", ,,egészségügyi szűrővizsgálatként", ,,teljes körű egészségmegőrző programként", illetve ,,ingyenes állapotfelmérésként" (pl.: szív- és érrendszeri állapotfelmérés, vércukorszint-mérés, testzsírmérés, íriszdiagnosztika, thermokamerás diagnosztika) hirdetik meg.

Az elsőre egészségügyi vizsgálatnak tűnő árubemutatók - szinte kivétel nélkül - a magasabb árkategóriát képviselő termékek bemutatására fókuszálnak, amelyek többnyire hűtő-fűtő-légtisztító berendezések, vízszűrő, illetve -tisztító készülékek, továbbá infralámpák, masszázsfotelek, különböző mágnesterápiás eszközök, valamint edénykészletek. Ezen termékek betegséget gyógyító/megelőző tulajdonságait - a hatósági ellenőrzések tapasztalatai szerint - minden második esetben megtévesztő módon állítják.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság felhívja a figyelmet, hogy a termékbemutatókon jellemzően a kereskedelemben is (jóval alacsonyabb áron) megtalálható termékeket kínálnak eladásra, ezért érdemes körültekintően, tudatosan eljárni a vásárlás során. Szeretnénk felhívni a fogyasztók figyelmét arra, ha úgy döntenek, terméket vásárolnak egy ilyen jellegű bemutatón, a legfontosabb, hogy alaposan tanulmányozzák át a szerződést, nyilatkozatot mielőtt aláírják, illetve annak másodpéldányát mindig kérjék el. Fontos továbbá, hogy az üzletkötők sokszor erőszakos fellépése ellenére se engedjenek a mindenkit megillető jogokból (pl. elállási jog), szükség esetén pedig kérjék a fiatalabb családtagok segítségét mind a szerződés értelmezése, mind a jogérvényesítés során.

Idén több változás is történt a termékbemutatók jogi szabályozásában, hiszen a vállalkozásokat - a bemutatót megelőzően - a jegyző irányába bejelentési kötelezettség terheli; a koruk, hiszékenységük miatt kiszolgáltatott fogyasztókat érintő jogsértések esetén pedig a fogyasztóvédelmi hatóság kötelező bírságot szab ki.

A fogyasztók és a vállalkozások közötti szerződések részletes szabályairól szóló, június 13-án hatályba lépett, kormányrendelet szerint a fogyasztó a termék átvételének napjától számított 14 napon belül - indoklás nélkül - elállási jog illeti meg. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a bemutató helyszíne nem a cég szék-, illetve telephelye (és legtöbbször nem az), a fogyasztónak legkésőbb a termék átvételétől számított 14 napon belül jeleznie kell az elállási szándékot kifejező nyilatkozatát, melyet a vállalkozás köteles tudomásul venni, és a teljes vételár visszafizetni.

Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy lakó keddre virradó éjjel Zuglóban, amikor kigyulladt egy társasház harmadik emeleti lakása - értesült a HavariaPress.