Pungor Andrásról mindig is tudtuk, mennyire sokoldalú. Nem volt olyan feladat, amit ne lehetett volna rábízni. Már csak azért is, mert kitűnően ír. Ezzel éltünk a Népszavánál. Néha vissza is éltünk. Talán ennek is volt betudható, hogy egy idő után itthagyott bennünket.
A helyzet(e) azonban a jelek szerint egy másik újságnál sem változott, legfeljebb annyit, hogy nem egy napilapban, minden nap, hanem hetilapban, tehát ritkábban jelennek meg a cikkei. De hősünk többre vágyik. Drámákat, színjátékokat ír, s bízik benne, hogy be is mutatják őket. Első gyermekverskötetének egyik megzenésített darabja elhangzott a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny döntőjében.
Pungor Andrásnak - lássuk be - elege van a politikából. Meg mindabból, ami kíséri. Ami érthető. Persze nem tud egyszerűen szabadulni tőle, feltehetően teljesen nem is akar, csak időről-időre kilép belőle, hogy szabadabban lélegezhessen. Így született hat éven felüli gyermekeknek írt meseregénye is, ami persze az idősebbeknek, a felnőtteknek is élvezetes olvasmány.
Mert a szerző itt elengedi magát, szabadjára engedi képzeletét. A betű mindent kibír és hősünk képes úgy formálni őket, hogy abból élvezetes mű jön létre. Immár teljes összhangban az előző könyvét is illusztráló Takács Marival. Angyalandi magányos volt egy üres könyvben, hát rajzolt magának házat, kertet, még ibolyaillatot is.
Aztán betoppant hozzá Kárókaresz és Angyalandi a fiú valamennyi történetét belerajzolta a könyvbe. És jönnek a "kócosnak" nevezett mesék, amelyeket a szerző nagy hozzáértéssel és nem kevés képzelőerővel farag és amelyek éppen emiatt minden korosztály számára felüdülést jelentenek.
Pungor András minden műfajban nagyon jó. Mint a mesében. És nyilván vannak még további ötletei, tervei, valamennyiünk szórakoztatására. Köszönjük!
