Fékeztem magam, hogy ne kacagó rohammal nézzem végig G. Fodor Gábornak, a Századvég stratégiai igazgatójának tévé interjúját. Demokrataként alapelvem, hogy tiszteletben kell tartani mindenkinek a véleményét. Azzal halad előre a világ, ha az egymásnak feszülő, kibékíthetetlenek látszó álláspontok ütköznek, ha érvelnek, bizonyítanak.
Az igazi ideológiai és gyakorlati polémiák nem tűrik el a lenézést, aki előítélettel érkezik, az eleve védhetetlen pozícióba hajszolja magát. Bevallom, eleve nem értek egyet a Fideszhez nyíltan kötődő Századvég elemzéseivel, a politikai mezőnynek ellentétes oldalain állunk, de nem föltétlenül szélsőségesen, elvben volna helye a párbeszédnek.
Már ezért is örömmel tölt el, ha a másik táborban akadnak vállalkozó szelleműek, akik nem zárkóznak el, meghívásoknak tesznek eleget. Meglehet, egyes hitetlenek kétségbe vonják állításomat, hogy amikor megtudtam, G. Fodor Gábor lesz az ATV vendége, előítélet nélkül ültem le a tévé elé, vártam, fejtse ki, mit gondol a középosztályi lét mibenlétéről. Pontosabban arról, hogy véleménye szerint, miként lehet bejutni ebbe a vágyott társadalmi kategóriába? Nem hittem a fülemnek, amikor azt hallottam tőle, hogy oda az úgynevezett Start program 2014 a belépő.
A közmunkás lét az első lépést jelentheti ebbe az áhított állapotba. Aki havi 47 - 50 ezer forintot kap napi négy órás, hat órás gyomirtásért, takarításért, szakértelmet nem kívánó elfoglaltságért, az már a paradicsom küszöbén érezheti magát. Úton van afelé, hogy gondtalanul etethesse, öltöztethesse családját, ha netán egyedül van, önmagát, s ha kedve szottyan rá, olcsó olvasmányhoz jusson, barátkozhasson a betűvel.
Mert ugye a középosztályi lét egyik ismérve nem csupán a bendő megtömése, hanem bizonyos kulturális igény is, a lehetőség, hogy a gyermek iskolázhasson, nyitva álljon előtte a pálya, túlléphessen egyszer a szülők reménytelen állapotán. És még ez is csupán a kezdete lehet a középosztályi lét elérésének.
Aki társadalomtudós, vagy e diszciplina közelében érzi magát, aki komolyan veszi hivatásának gyakorlását, mindezzel tisztában van.
Az sem titok, hogy minden társadalmi rendszer igyekszik kicsit, (sokszor nem is kicsit) manipulálni ezt a kérdéskört. Bármelyik. Az úgynevezett szocializmus nagymértékben tette ezt, igyekezvén elhitetni, hogy az általa nyújtott szerény életviszonyok kezdik már megközelíteni a nyugati kategóriákat, holott ég és föld volt a különbség.
Hasonló törekvések tapasztalhatók a kapitalista környezetben is, annak az elkendőzésével, hogy ez a középosztályi lét nagyon széles réteget ölelhet föl, az alsó szinttől a legmagasabbakig, sokszor elérhetetlen határig, már-már megközelítve a gazdagság nívóját. Ha van a társadalomtudománynak meglehetősen pontatlan különbségtevése, ez csaknem biztosan ide sorolható. Mondjuk ki kereken, a félrevezetés lehetőségéig.
Hatalmas tömegek álmodnak mindenütt arról, hogy megkaphassák végre a belépőjüket ebbe a vágyott "földi paradicsomba", és ha egyszer végre elérik is, megkapaszkodhassanak, ne kelljen visszacsúszástól rettegniük.
Az én szemszögemből ezért volt botrányos G. Fodor Gábor igyekezete annak a bizonyítására, hogy a közmunka már az első fokát jelenti a középosztályba lépésnek. Ha nem kell már éhezni, (ami nem biztos egyetlen lénynél sem, ha meg családról van szó, kifejezetten rikoltó hazugság), az már az emelkedés reményét ébreszti föl, az a földi paradicsom kezdete.
Milyen háztartás berendezésére, otthon formálására ad módot, mondjuk havi 50 ezer forint bevétel? A tengődésre. Ne legyünk mi se elfogult propagandisták, méltányolandó a Fidesz-kormány igyekezete a tarthatatlan állapotok megváltoztatására, a lehetőségek határain belül az elviselhetetlen enyhítésére, de hogy bárkinek is eszébe jusson ezzel összefüggésben "középosztályi belépőt" említeni - az egyenesen meghökkentő.
A Századvég Alapítvány léte, működése más világnézet alapján, tagadhatatlanul része a demokratikus berendezkedésnek, hasznos is lehet, ha csakugyan igyekszik betölteni hivatását. De valamirevaló tudományos műhely igyekszik különbséget tenni az "agitprop" feladat, a politikai szédítés és az igazi kutatási hivatás között. Szép sarzsi bárkinek is a "stratégiai igazgatói" poszt, de azt összekeverni napi hírveréssel, ajtón kopogtatással, az fura.
Növelte a döbbenetet, hogy G. Fodor Gábor tágítani sem volt hajlandó bemagolt tézisétől, szajkózta rendületlenül, minden szembeszögezett érvet konokul vert vissza, a legcsekélyebb szándékát sem mutatta az igazi polémiai hajlandóságnak.
Az igazán szomorú mindebben, hogy a Fidesz, amely egész tevékenységét a kormányzati hírverésnek rendeli alá, teremt egy jobb sorsra érdemes kutató intézményt, és tanult embereit a szajkózás kötelezettségébe kényszeríti. A legcsekélyebb hajlandóságot sem mutatja rá, hogy vajmi szabadságot adjon ezzel megbízott embereinek.
Nem szándékom sértegetni G. Fodor Gábort, ezt az egyemet végzett, hírnevet elért, nyilván őszintén kíváncsi, a társadalmat megismerni óhajtó kutatót. A Századvég Alapítványt még kevésbé, miért vonnánk kétségbe szellemi teljesítményét, még ha egyes megállapításai vitára serkentenek is? Nem sértegetem, őszintén szánom őket. Olyan politikai "munkaadóik", gazdáik vannak, akik minden áron és minden helyzetben parírozást várnak el.
Államvezetőkként már csak ilyenek.
