Az egyik dunai kirándulóhajó fedélzetén Pesten rosszul lett az egy idősebb amerikai utas. Azonnal kórházba vitték, a család megszakította az útját, mert érezték, nehéz napok várnak rájuk.
Pechére a néhány éve felújított kórház egy régi szárnyában kapott ágyat a beteg, hatan egy szobában, vécé a folyosón. Kórházi pizsama, amit állítólag a családnak kellene kimosnia, de nincs hol. Lötykölés a mosdóban, szárítás az ablakban.
Az orvos - ha gyengécskén is, de - beszél angolul, a nővérek egy kukkot sem. Az ebéd pocsék, a vacsora ehetetlen. Kétségbeesett telefonok Amerikába, onnan vissza Budapestre, ismerős orvost, tolmácsot, információt kérni. Valaki azt tanácsolta, néhány dollár a köpenyek zsebébe dugva segíthetne. Nem is értették.
Általában a Lajtán túl ezt nem értik. Mert megesik ott is, hogy többen vannak egy szobában a kelleténél, meg talán a menü sem az igazi, de nincs annyi dugiban odaadott euró, amivel ezt meg lehetne változtatni.
Az egész világon - és valójában nálunk is - az egészségügyi szolgáltatásoknak éppúgy áruk van, mint bármi másnak, csak az a különbség, hogy ott a biztosításra befizetett pénzeket a biztosító társaaságok gyógyításra költik és nem vesznek el a költségvetés lyukas bugyraiban. Telik korszerű műszerekre, gyógyszerekre, és persze a személyzet tisztességes bérére is.
Nem is tudom hányadik egészségügyi kormányzat áll már elő az unalomig hallott lózunggal: meg kell szüntetni a hálapénzt, jobban megfizetni az orvosokat, a nővéreket, és elejét venni a működési zavarokat okozó kórházi forráshiánynak.
A napokban Zombor Gábor, az egészségügyért ügyeletesen felelős államtitkár is ezzel a programmal állt a nyilvánosság elé, ígérve fűt-fát, és persze több pénzt mindehhez. Csak az a baj, hogy a kassza kulcsa nem nála van, de még Balog miniszternél sem, s ameddig a kedves vezető fontosabbnak tart egy újabb falusi stadiont, addig megint az egészségügy és az oktatás büdzséjén fognak szorítani egyet.
Minden miniszternek és államtitkárnak megannyi ötlete volt már arra, honnan lehetne forrást találni az egészségügy számára. Ott volt például a népegészségügyi termékadó bevezetése, ami mindaddig hozott is valamennyit, amíg a gyártók rá nem jöttek, hogy lehet változtatni a csipszek receptjén is úgy, hogy ne keljen utána adózni. A bevétel meg? Sity-suty - elveszett valahol.
Pedig ha egyhamar nem áll a sarkára a miniszterelnök lelki vezetője, akkor az a néhány orvos is veszi majd a sátorfáját, aki legalább annyit tud valamelyik európai nyelven, hogy kikérdezze a betegét. És a nővérek is inkább nyelvtanfolyamra iratkoznak majd be, mintsem szakmai továbbképzésre.
A külföldi betegek meg tanulják meg a rovásírást, hátha akkor megértethetik magukat a maradék személyzettel.
