Olyan lennék, mint Móricka. A különbség mindössze annyi, hogy nekem mindenről a Fidesz jut az eszembe. Legalábbis a Galamus egyik szerzője szerint. Andor Mihály egyik múlt heti írásomra reagált. Arra, amelyben Kunhalmi Ágnes esete kapcsán arra hívtam fel a figyelmet, hogy a hatalmon lévőknek eszük ágában sincs egyenlő mércével mérni.
Amit ők csinálnak, az mindig teljesen rendben van, amit a baloldaliak, azt meg folyton erkölcsi magaslatokról kritizálják. Andor Mihály úgy látja, pont úgy jártam el, ahogy a Fidesz szokott, nem a szocialista politikus botlása kapcsán kellett volna előhozakodni a kormánypártiak sokkal nagyobb disznóságaival.
Elöljáróban annyit, hogy nem nagyon szeretek válaszolni a kritikákra. Mindenkinek szíve joga azt írni, amit csak akar, a céltáblának meg nem dolga, hogy visszalőjön. Most azért teszek mégis kivételt, mert sajnálom, hogy mennyire nem értjük meg egymást. A Galamus szerzőjének ugyanis a kiindulópontja téves.
Egyáltalán nem volt szándékomban megvédeni az egykor hamisító Kunhalmi Ágnest. És miután nem értette meg, miről szól az írás - az egyenlő mérce hiányáról - végül eljut odáig, hogy "Ez így nem megy. Így csak tovább dagonyázunk a sárban."
Valóban nagyon szomorú, hogy a baloldalon egyre több politikus veszíti el hitelét. Ilyen-olyan ügyek kerülnek elő, folyamatosan kiderül, hogy a célkeresztbe került emberek nem feddhetetlenek. Számukra nincs, nem lehet mentség és "botlásaik" - nevezzük most így - nagyrészt magyarázzák, miért bíznak a választók mind kevésbé a szocialistákban. De azért ne felejtsük el, hogy ezeket az ügyeket csaknem kivétel nélkül a jobboldal, konkrétabban a Fidesz szíves közreműködésével ismeri meg a közvélemény.
Ők kutatják fel őket és adagolják a nyilvánosság számára. És ha kijönnek vele, akkor terítik. Sokáig, szélesen. És olyan kommentárokkal, amelyek éreztetik erkölcsi fölényüket. Támadnak, mert az a legjobb védekezés. Akkor ugyanis a saját - sok esetben sokkal nagyobb, sokkal erkölcstelenebb - "botlásaikkal" senki sem foglalkozik. Mintha nem is lennének. Noha nem olyan nehéz belátni, hogy egy Kunhalmi egyáltalán nem mérhető a jobboldal sok neves személyiségéhez (és szándékosan nem említek neveket).
Önként be lehet fogni a fülünket, vagy hallgatást fogadni. Meg lehet azt is várni, hogy a hatalom próbálja betapasztani a szájakat. De amíg lehet, a Népszava - és munkatársai - igyekeznek feltárni a "disznóságokat" és írni róluk. Nem azért, hogy dagonyázzunk, hanem mert ezt tartjuk egyik fő feladatunknak.
Mert mi még hiszünk az egyenlő mércében.
Nagy kár, hogy vannak, akik ezt nem értik meg, vagy helytelenítik. Ettől azonban még nem változtatunk szándékainkon. Hátha egyszer már nem falra hányjuk a borsót.
