X_Foci VB 2014;Németország;Ghána;foci vb;

Klose csúcsbeállításának pillanata   Fotó: Getty Images/ Martin Rose

- Csúcsfoci – igazságos döntetlennel

Az első fordulóban a portugálokat leiskolázó németek magabiztosan készültek az egyik legerősebbnek tartott afrikai csapat, Ghána ellen. A találkozó második félideje a brazíliai vb legjobb 45 percét hozta, és a 2-2-es döntetlennel az afrikai válogatott megtartotta a továbbjutási esélyeit.

A mérkőzés érdekessége volt, hogy a Boateng testvérek egymás ellen játszottak, minthogy Jerome német, Kevin Prince pedig ghánai állampolgár. Mivel Ghána az első fordulóban kikapott az Egyesült Államoktól, legalább döntetlent kellett kiharcolnia, hogy megtartsa az esélyét a továbbjutásra.

Ennek megfelelően az afrikaiak léptek fel támadólag, míg a németek – némi meglepetésre – inkább védekeztek. Azért Özil néhányszor megiramodott a jobbszélen, és megpróbálta helyzetbe hozni hol Müllert, hol Khedirát, igazi helyzetet azonban nem sikerült kidolgozniuk. Annál inkább a ghánaiaknak. Az afrikai csapat lendületesebben játszott az első félidőben, többször is veszélyeztették Neuer kapuját, gólt azonban az első játékrészben ők sem tudtak lőni.

A második félidő semmiben nem hasonlított az elsőhöz. Nem taktikáztak tovább a csapatok, hanem nyílt sisakkal egymásnak estek, s ebből kitűnő mérkőzés lett.

Gólokkal ráadásul.

Előbb a német csapat szerzett vezetést, Müller jobboldali beadását Goetze fejelte-térdelte be az 51. percben. Az egyenlítésre alig 3 percet kellett várni, André Ayew már igazi fejesgóllal egyenlített. A ghánaiak megérezték, hogy a góljuk megfogta a németeket és Asamoa Gyan szép lövésével a vezetést is megszerezték.

De még nem volt vége, jött az újabb fordulat. A csereként beállt Klose egy kavarodás után közvetlen közelről lőtt a hálóba. Ez volt Klose 70. gólja a német válogatottban, s beérte Ronaldót a vb góllövő listán 15 góllal.

Hihetetlenül izgalmas volt a mérkőzés befejezése, egyik és másik oldalon is óriási helyzetek maradtak kihasználatlanul. Ghána esélyei, ha nem is vaskosak, azért reménykeltőek. Ilyen játékkal akár a portugálokat is legyőzhetik.

 

 

Németország – Ghána 2-2 (0-0)

G-csoport, 2. forduló, Fortaleza, Estádio Castelao, 60 ezer néző. Jv: Ricci (brazil)
Németország: Neuer – J. Boateng (Mustafi, 46.), Mertesacker, Hummels, Höwedes – Lahm, Khedira (Schweinsteiger, 69.) – Özil, Kroos, Götze (Klose, 69.) – Th. Müller. 
Ghána: Dauda – Afful, Boye, Jon. Mensah, K. Asamoah – Rabiu (Badu, 78.), Muntari – Atsu (Wakaso, 72.), K.-P. Boateng (J. Ayew, 52.), A. Ayew – A. Gyan. 

Gól: Götze (51.), Klose (71.) illetve A. Ayew (54.), A Gyan (63.)

Sárga lap: Muntari (93.)

 

Statisztika


43        Veszélyes akció          33
10        Összes lövés, fejes     20
6          Kaput eltalált lövés, fejes       10
683 (82 %)      Összes passz   443 (75 %)
11        Szabálytalanság          17
10        Szerelés           13
1          Les      5
7          Szöglet            3
116,8   Futómennyiség (km)  110,7
59        Labdabirtoklás (%)     41

Az F-csoportban Argentína Iránnal mérkőzött, és tudvalévő volt, hogy amennyiben Lionel Messiék nyernek, biztosan továbbjutnak, függetlenül a napot záró Nigéria–Bosznia-Hercegovina meccs eredményétől. Nyertek. Messi 91. percben szerzett találatával.