kiállítás;biztonság;

- Egymillió fontos üzlet Londonban

Csütörtökön zárult a négynapos IFSEC biztonságtechnikai kiállítás Londonban, amely minden évben a szakma egyik legnagyobb találkozóhelye, ahol több mint 100 ország 650 kiállítója, valamint 24 ezer látogató fordul meg. A rendezvényen öt magyar vállalat mutatta be termékeit a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) támogatásával. A kiállítás nagy sikerrel zárult a magyar kkv-k számára, hiszen az egyik hazai gyártó 1 millió font értékű megállapodást írt alá.

A biztonságtechnikai szakma legújabb innovációi is bemutatkoztak Európa egyik legnagyobb szakkiállításán, az IFSEC-en, amely négy nap alatt közel 24 ezer látogatót vonzott. A HITA standján öt magyar cég, az ASM Security Kft., az ELFI Technologies Kft., a MOHAnet Mobilsystems Zrt., a Redfred Kft., és a Strauss Metal Kft. mutatta be saját fejlesztésű termékeit. A kiállításon önálló standdal vett részt az ARH Zrt. és a POWER Biztonságtechnika Kft.

A cégek saját fejlesztésű és gyártású termékei között megtalálhatóak voltak a GSM alapú riasztásjelzők, az integrált objektumvédelmi rendszerek, a hordozható infrasorompó, a menekülési útvonaljelző rendszer, valamint páncélszekrények és pénzkazetták.

A magyar résztvevők számára a kiállítást egyértelmű sikerként lehet elkönyvelni, hiszen több cég kötött disztribútori szerződést európai viszonteladókkal, de megbeszéléseket folytattak észak-afrikai, közel-keleti, dél-kelet ázsiai és latin-amerikai érdeklődőkkel is. Ezen kívül konkrét megállapodás is született: a rendezvényen az egyik hazai gyártó 1 millió font értékű éves szállításról írt alá megállapodást a brit piacra.

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács kilogrammonként 101 forintos nyerstej alapár átlagot jelez előre a 2014/15-ös kvótaév második negyedévére - közölte a szakmai szervezet.