korrupció;

- Nem szűnik a korrupció Magyarországon

Két éve változatlan a megvesztegetés és a korrupció mértéke az üzleti világban Magyarországon - derül ki az EY vállalati visszaélésekre vonatkozó legfrissebb, csütörtöki sajtótájékoztatón ismertetett felméréséből.

A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég 59 országból összesen 2719 vállalatigazgatót, felügyelőbizottsági tagot, pénzügyi igazgatót, belső ellenőrzési és jogi osztályvezetőt kérdezett meg az adott vállalatnál megmutatkozó korrupcióról. A 2013 november és 2014 február között elvégzett kutatás során Magyarországról 52 cég felső vezetőjét kérdezték - köztük 31 pénzügyi vállalatét -, 44 cég árbevétele 500 millió dollár alatti.

Biró Ferenc, az EY visszaélés-kockázatkezelési üzletágának partnere ismertette: a magyar válaszadók 60 százaléka szerint gyakori a korrupció, két éve ezzel közel azonos, 58 százalék vélekedett így. Kelet-Közép-Európában ez az arány 47 százalékra csökkent a két évvel korábbi 51 százalékról, míg a nyugat-európai piacokon változatlanul csupán 19 százalék szerint gyakori a korrupció.

A belső előírások betartása iránt a felső vezetés elkötelezettsége továbbra is kiemelten magas, 86 százalék, de a hazai vállalatok csupán kétharmada rendelkezik etikai kódex-szel, vagy korrupcióellenes szabályzattal - tette hozzá. A felső vezetés elkötelezettségét fontosnak nevezte, mivel ha a cégvezetők nem kötelezik el nyíltan magukat a korrupció ellen, akkor a dolgozók sem követik a szabályokat.

Arra a kérdésre, hogy szervezeten belül előfordult-e jelentős csalás az elmúlt két évben, a megkérdezettek 8 százaléka válaszolt igennel Magyarországon, a régióban 10 százalék.

A kutatás szerint a szabályok megszegése 84 százalék szerint jár szankciókkal Magyarországon, korábban 86 százalék vélekedett így. Biró Ferenc komoly problémának nevezte, hogy hiányzik a szankciók következetes alkalmazása, pedig e nélkül nem lehet tartós eredményt elérni, ráadásul a szabálykövetők kedvét is elveszi a normák betartásától. A megkérdezett vállalatok csupán 28 százaléka jelezte, hogy a korrupcióellenes szabályzat megszegői büntetésben részesültek.

Az EY 13. alkalommal elkészített globális visszaélési felmérése a kiberbűnözést is vizsgálta. Ebből kiderült, hogy a magyar vállalatok többsége alulértékeli a kiberbűnözés veszélyeit, 35 százalék tartja ezt a fenyegetést a vállalatára nézve kockázatosnak. Kelet-Közép-Európában ez az arány 45 százalék, míg a nyugat-európai cégek fele vélekedik így.

A megkérdezettek szerint a támadások elsősorban munkatársaktól, szerződéses partnerektől, és versenytársaktól érkezhetnek. A hackerek és internetes aktivisták vállalati rendszerekbe való behatolásától a magyar válaszadók csupán 33 százaléka tart, ez az arány a régióban 40 százalék, a nyugat-európai piacokon már 50 százalék - mutat rá a kutatás.

A szocialisták firtatták, hogy a kormányfő lányának esküvőjéről kiknek a telefonja tűnt el és mi indokolja, hogy egy ilyen ügyet kiemelten kezeljenek? A devizahitelesek ügye is többször szóba került az Országgyűlés csütörtöki, rendkívüli ülésén.