Életének nyolcvanegy éve alatt Yoko Ono mindig az első vonalban állt, mindig új tervei voltak, soha nem állt le. Erről tanúskodik az a Half-a-wind show című nagy retrospektív kiállítás is, amely a bilbaói Guggenheim múzeumban látható szeptember 1-ig.
A kiállítás kb. 200 művet mutat be húsz tematikus felosztásban. Installációkat, műtárgyakat, rajzokat, fotókat,szövegeket, performance dokumentációt foglalnak magukba. Művek és elképzelések hihetetlen mennyiségét,amelyek között számos “ költői, abszurd és utópisztikus” van - mondják a kurátorok. Sok anyag kiindulópontja írott vagy orális instrukció, amely aktív szerepet ad a nézőnek. Az egyik leghíresebb, amelyet az 1964-es Grapefruit tartalmaz, inspirálta John Lennont az Imagine megírására.
Alapját azok a rövid “elképzelések”adják, amelyeket a művésznő azért írt hogy bátorítsa a bombázásoktól félő és éhező öccsét, amikor a család a II. világháború idején evakuált Tokióból.” Kitaláltam menüket és a testvérem jobban lett. Évekkel később átalakítottam ezeket a gondolatokat olyan instrukciókká, amelyek segítik az embert abban,hogy jól érezze magát. A könyv a hatalomról és a képzelet erejéről szól. Úgy gondolod, hogy valami lehetetlen, aztán elképzeled, majd valódivá teszed.” – magyarázza az El Mundo riporterének.
Igazivá tenné a képzeletet, ez kellene, hogy fő célja legyen minden művésznek és művészi alkotásnak. De Yoko Ono számára a mást elképzelni a létünk és a világ megváltoztatását is jelenti. Például, elképzelni a békét és békét teremteni. “ Ez nem nehéz, lehetséges, a szemünk előtt van, csak az emberek nem akarják látni. Szerintem mindnyájan cselekedhetünk úgy,hogy a világ békésebb legyen, főként úgy,hogy elképzeljük a békét, a békére gondolunk mindennap. A világban az emberek 90 %-a békét akar, miért kellene a másik 10 %-hoz igazodnunk?Az embereknek sokkal több hatalmuk van, mint hiszik.”
Elhatározás kérdése lenne, hogy valaki művész legyen? “ Nem tudom,csak magamról beszélhetek, művész voltam már anyám hasában is.” – mondja. Igaz, hogy a család kiskorától kezdve arra ösztönözte, hogy megismerje, gyakorolja a művészetet. Japán arisztokrata családban nőtt fel, a legexkluzívabb iskolákba járt, osztálytársa volt a leendő Akihito császár. „Zeneszerző akartam lenni,de az én időmben a nők nem lehettek azok és apám az éneklés felé irányított. Klasszikus éneket tanultam, de nem tetszett. Amikor a családom áttelepült az Egyesült Államokba, elindultam a magam útján, New Yorkba mentem.” Itt találkozott a korabeli New Yorki avantgárddal és kezdte elképzelni az új életét.” Jókor voltam New Yorkban, akkor történt minden és én része voltam ennek a mindennek.”
Része volt a Fluxusnak, annak a művészeti mozgalomnak, amely George Maciunias köré szerveződött és olyan különleges személyiségeket tömörített, mint Nam June ‚Paik, Joseph Beyus, John Cage, Jonas Mekas és sok más olyan művész is, akik a mozdulat művésziségét, a performance, a happening központiságát hirdették és a műalkotás helyett inkább provokálták a művészetet és így megmenekültek attól a lehetőségtől,hogy kereskedjenek a művészetükkel.” Mindig azt gondoltam, hogy annak, amit alkotok, teljesen tisztának kell lennie és nem kell pénzt szerezni a művészetemmel és így is tettem.”
A londoni Indica Gallery-ben 1966-ban megnyitott kiállításán találkozott először John Lennonnal és ez a találkozás megváltoztatta az életét.
Yoko Onot évekig úgy ismerték, mint “ a boszorkányt”,majd annak, aki felelős a Beatles feloszlásáért és Lennon halála után sokáig “ az özvegy”-ként. Aztán lassan ezek a sztereotípiák kezdtek elhalványulni és újra előtérbe került a saját személyisége, a művészete.” Nehéz volt, de hálás vagyok minden tapasztalatért, amelyet átéltem, mert elhoztak idáig. De mindig önmagam maradtam.” Ez az “ önmagam” nagyon gazdag és valahányszor felajánlja magát a közönségnek, mindig másképpen teszi. És ez a sokféleség számára természetes. „Mindnyájunkban ezernyi én van. Van, aki sokat meg akar mutatni belőle, van, aki nem.”
Vannak, akik “ az ötödik Beatle-nek” nevezik, de ő inkább műalkotásként határozza meg magát.
Vegyíteni az életet és a művészetet, politikacsinálást is jelent. Megfér egymás mellett művészet és politika? “ Szükség van bizonyos politikai előrelátásra a művészeti elképzelések kommunikálásában. És szükség van művészetre a politikai elképzelések kommunikálásában. De a politikusok kevéssé érdekelnek, ők csak tükröződései annak, amit mi csinálunk.”
A kreatív, fáradhatatlan Yoko Ono most is a világ középpontjában áll, az új generációkban sok művész tekinti példaképének. Hogyan mutatkozna be annak, aki először kerül Önnel kapcsolatba? – kérdezte a spanyol újságíró.
„A bemutatkozásnak nemcsak egy módja van. Attól függ, hogy ki áll velem szemben. Más vagyok, ha egy gorillának mutatkozom be, mint amikor egy pillangónak.”
