Valószínű, hogy az aranymezesek a pontvesztés ellenére is simán csoportelsők lesznek, mert Kamerunnal szemben csak behúzzák a három pontot. Kérdés, hogy ezzel a „minőséginek” nevezett játékkal meddig jutnak, ha például egy német vagy holland erősségű csapat kerül az útjukba, a mexikói meccshez hasonló korrekt játékvezetés mellett?
Mert ebből a „kialakult” játékrendből leginkább az derült ki, hogy a brazilok, bár fölényben voltak a mostanában erősen túldimenzionált labdabirtoklás terén, támadásaik többségét elképzelés nélkül vezették, inkább egy-egy ügyes egyéni megmozdulás kecsegtetett sikerrel, de még az agyonsztárolt Neymar sem jutott tovább egy szép fejesnél, meg néhány jó cselnél, aztán „megették” a vékonydongájú Barca-csillagot. Ő nem az a játékos, aki hátára veszi a csapatot.
Sokat elmond a játékukról, hogy a leginkább a két felfutó, Dani Alves és Marcelo, meg a középső védő Thiago Silva tűnt ki, nem volt egy valamire való irányítójuk, de befejező csatáruk sem. Igaz, hogy a mexikói Ochoa kapus bravúrok sorozatát mutatta be, de azért a gólnélküliséghez kellett a brazil támadók szerencsétlenkedése is, előfordult, hogy egymást szerelték az ellenfél 16-osánál.
És ha a mexikóiak nemcsak a második félidőben bátorodnak fel igazán, lehet, hogy rosszabbul járnak. Így is kellett néhányszor kapaszkodnia Julio Cesarnak.
A brazil szurkolók abban bízhatnak, hogy a fiúk „altatják” az ellenfeleket, és majd az igazán komoly meccseken mutatják be igazi énüket. Arra a jövő hét végéig, a nyolcaddöntők kezdetéig kell várniuk. Csak nehogy sírás-rívás legyen belőle…
