Szerintem;Népszava;kiegyensúlyozottság;harciasság;

- Történelmi szemmel nézve...

Elismeréssel adózom a Népszava harcos hangjáért és mondandójáért. Amit viszont kifogásolok, s ezért ragadok laptopot, hogy állandóan igyekeznek "kiegyensúlyozni".  Ennek eklatáns példája a "szombati pápa", amit szerencsére csak kevesen értenek. Szerintem rossz vicc belekeverni Marxot, Engelst a hatalommániások körébe, de még Lenint is - az utolsó figurát nem ismerem fel. Persze ez utóbbi lehet az én tájékozatlanságom.

Az ellenzéki média ezzel a tartalommal, hogy a bolsevizmust, vagy kommunizmust igyekszik ráhúzni Orbánra, csak veszíthet. Nem pusztán azért, mert történelmietlen, hanem azért is, mert az ellenzéki oldal egyik áramlatát támadja. Ennek eklatáns példája volt a szociálfasizmus bélyege a szocdemeken az 1920-30-as évek fordulóján. Ezt 1932-ben, már későn, de levették a lobogóról. Sokak szerint a mai Magyarországon is az alternatíva a gondoskodó állam és a civil társadalom együttműködése.

Ezt lehet bírálni, hangsúlyozva a szabad piac liberális gondolatait, de ebből jó nem jön ki. Ugyanis a szabad piac ma már nem létezik, a liberalizmus a szabadságjogok területén él. Ezt nem működő feladatokkal terhelni, nem érdemes. A demokrácia a ma Magyarországán csak keveseket érint meg, már csak azért sem, mivel a demos, mai nevén "civil társadalom", nem tölti be feladatát. Talán a norvég alap elleni támadás felráz néhányunkat.