Koszovó;dardan;pénznem;

- Saját pénz bevezetésére készül Koszovó

Saját pénz bevezetésére készül Koszovó, így hamarosan az eddig használt euró helyett dardannal lehet majd fizetni a balkáni országban - írta kedden a Pristina Tribuna című napilap.

A beszámoló szerint Bedri Hamza, a koszovói központi bank elnöke ezt a hétvégén Montenegróban tartott találkozón jelentette be, amelyen a régió pénzügyminiszterei és nemzeti bankjainak elnökei vettek részt.

Koszovó 2008-ban vált függetlenné Szerbiától, amit Belgrád azóta sem ismer el. Pristina azóta sem vezetett be saját valutát. Az 1999-es jugoszláviai NATO-csapások után ideiglenes ENSZ-igazgatás alá helyezett területen az év szeptemberében a német márka lett a hivatalos fizetőeszköz - a jugoszláv dinár helyett - Bernard Kouchner ENSZ-különmegbízott döntése alapján. Később a márkát felváltotta az euró, jóllehet Koszovó nem kötött megállapodást a közös európai pénz használatáról az Európai Unióval. Az unió azonban hallgatólagosan tudomásul vette, hogy a rajta kívül álló, nagyon kis gazdaságot képviselő Koszovó az eurót használja.

Többször is felmerült, hogy az országban az albán leket vagy a szerb dinárt használhatnák hivatalos fizetőeszközként, eddig azonban egyik ötlet sem valósult meg a gyakorlatban. Egyes koszovói gazdasági szakemberek úgy vélik, a saját pénznem bevezetése elősegítené egy stabil monetáris politika kialakítását - közölte a Tribuna. A lehetséges új valuta, a dardan neve Koszovó területének ókori nevére, Dardaniára utal.

Két évre próbára bocsátott a Szegedi Törvényszék kedden egy férfit, aki az agrárgazdaságért felelős államtitkárt zaklatta.