cigány;roma;Franciaország;lincselés;

- Meglincseltek egy roma fiút

Egy betörés miatt tucatnyi ember meglincselt egy roma fiút Párizs közelében, egy lakótelepen, az áldozat kómába esett - közölték kedden rendőrségi források. A francia államfő közleményben ítélte el "az igazolhatatlan és szörnyű cselekményt".

A 16 éves fiú a családjával és más romákkal élt együtt Pierrefitte-sur-Seine egyik kiürített házában. Péntek este eszméletlen állapotban találtak rá egy bevásárlókocsiban a helyi lakótelep közelében, egy út mentén. Az első rendőrségi vizsgálatok szerint a fiút mintegy tucatnyi ember megverte, mert a lakótelep egyik lakásában néhány órával korábban elkövetett betöréssel őt gyanúsították. A hatóság közlése szerint egy több emberből álló csoport elment érte a cigánytelepre, és erővel elhurcolták, majd bezárták egy pincébe, ahol ütni kezdték. A rendőrséget az áldozat anyja riasztotta, jelezve, hogy fiát elrabolták.  Az életveszélyesen megsérült fiút egy párizsi kórházba vitték, ahol azóta kómában fekszik. 

Michel Fourcade, a kisváros szocialista polgármestere szerint a roma fiút június eleje óta többször is előállították lopás gyanúja miatt. A polgármester azt is elmondta, hogy a városban az elmúlt hetekben több olyan gépkocsifeltörés és betörés történt, amelyekről a helyiek azt gyanítják, hogy romák követték el. 

A lincselés miatt a rendőrség mintegy harminc embert kihallgatott, de egyelőre senkit nem vett őrizetbe. A polgármester szerint a városban a lincselést követően sem alakult ki feszültség. Az SOS Racisme (Rasszizmus) nevű jogvédő szervezet szerint "ez a súlyos cselekmény a roma vagy romának feltételezett állampolgárokról kialakult kép riasztó romlását mutatja társadalmunkban, valamint azoknak a feszült viszonyoknak a látható eredményét, amelyek között a franciák élnek". Benjamin Abtan, az EGAM nevű antirasszista európai mozgalom elnöke szerint "radikális beszédmódváltásra" és "a romákat érintő erőszak egyértelmű elítélésére" van szükség. 

A romák jogait védő egyesületek szerint a cigányokkal szembeni erőszak növekedő tendenciát mutat. A dél-franciaországi Marseille-ben 2012 októberében helyiek felgyújtottak egy romatelepet, hogy elűzzék a cigányokat, 2013 májusban pedig az északi Hellemmes-ben rátámadtak egy útszéli pihenőhelyen tábort vert romaközösségre.

Francois Hollande francia államfő közleményben ítélte el "az igazolhatatlan és szörnyű cselekményt, amely sérti a köztársaságunk alapelveit". A köztársasági elnök azt kérte a rendőrségtől, hogy minden erőt mozgósítsanak a tettesek megtalálására.

A kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok keddre virradó éjjel több támadást intéztek az ukrán hadsereg terroristaellenes hadműveletében részt vevő alakulatok ellen, aminek következtében több tucatnyian megsebesültek - jelentették kedden ukrán hírportálok.