demonstráció;MSZP;Budapest;

- MSZP: baloldali demonstrációt csak az ellenzéki megállapodás után!

Egységes baloldali demonstrációnak csak akkor van értelme akár Budapesten, akár máshol, ha van olyan egységes baloldali választási stratégia, amit az emberek számára be lehet mutatni – erről hozott döntést az MSZP Országos Választási Bizottsága. Az MSZP szerint az a legcélszerűbb, ha a demokratikus ellenzék a konkrét választási megállapodást követően jelenik meg a közvélemény előtt - tudatja közleményében a szóvivő. 

"Ezért – tekintettel az önkormányzati választások közelségére – az MSZP azt javasolja a demokratikus ellenzék pártjainak, hogy csak akkor szervezzenek közös demonstrációt, ha már van választási megállapodás, Budapesten pedig egy közös főpolgármester-jelölt. Mi azt szeretnénk, ha ez az esemény egyben a demokratikus ellenzék kampánynyitója is lehetne, ahol bemutathatjuk azt a személyt, aki Budapest következő főpolgármestere lesz.

Meggyőződésünk, hogy egy ilyen esemény lehet a legalkalmasabb arra, hogy összegyűjtse azokat, akik a Fidesz leváltását szorgalmazzák az önkormányzatokban.

Budai Bernadett
szóvivő"

"Lacika. Ez volt 12 évünk" - egy piros melós nadrág kantárja fittyen le szomorúan, ahogy a kapu záródik, a lakat kattan, és bizonyossá válik: holnap reggel sem a nadrág gazdájának, sem "Lacikának" nem lesz itt keresnivalója. A józsefvárosi Négy Tigris piac '93-ban nyílt, de egy év alatt leterítette a hatalom. Több száz milliós tartozást hagy maga után, és a 4 hektáron szó szerint egy hurrikán sújtotta területet, ahonnan az árusok úgy menekültek el, mintha Noé szólította volna őket a végórában. Pedig még Isten se tudja, mikor kerül a helyébe bármi, akár parkoló vagy sportcentrum, de az árusok szerint biztosan "zsíros üzlet" lesz.