A szocialista politikus így folytatja: "Munkás-paraszt gyerekek, együtt megyünk veletek!" skandálta a diákság. A szovjet csapatok azonnali kivonását, a felelősök törvényes felelősségre vonását követelték a forradalmárok. S: "Nem akarjuk a tőkések és földbirtokosok uralmát" - írták röplapjaikra. Bizony, a röplapokból is kiviláglik a szabad és baloldali Magyarország követelése:" Elítélünk mindenféle diktatúrát és félelemmentes életet követelünk!"
"A legteljesebb autonómiájú érdekképviseletet biztosítsunk a dolgozó parasztság részére!" Követeljük a gyárak és üzemek, munkástanácsok kezébe való fokozatos átadását!". "Szabad, független, demokratikus Magyarországot akarunk, amelyben VALÓBAN minden hatalom a dolgozó népé!" Nagy Attila, aki 1990-ben a pártunk parlamenti képviselője volt, a forradalom alatt pedig Miskolcon szavalta a tömegnek a Himnuszt és a Nemzeti Dalt, így emlékezett: "gépészek, művészek, öregek, ifjak, egymás kezét fogva küzdöttünk az igazságos társadalomért, ahol mindenki egyenlő és szabad".
Ha volt a XX. század magyar történelmében olyan fantasztikus együvé tartozása a nemzetnek, amikor közösen akart és tett a szabadságért, a magyar függetlenségért, a demokratikus országért, a munkástanácsok igazgatta gyárakért, az önigazgatásért, akkor az '56 volt. A pesti srácok, a vidéki srácok, egyetemisták, Illyés Gyula, Déry Tibor, Háy Gyula, Méray Tibor, Bibó István, Göncz Árpád és még tízezrek, no és persze Nagy Imre, Maléter Pál, Gimes Miklós, Szilágyi József, Losonczy Géza napjai ezek.
Ezt a forradalmat tankok fojtották vérbe. A forradalom több száz hősét kivégezték, börtönbe vetették. A miniszterelnököt, s társait, felakasztották, s jeltelen sírba temették. 1989. június 16-ig kellett várni a valódi végtisztesség és emlékezés pillanataira. Ezek a pillanatok újra katarzist és egységet hoztak a nemzet számára, százezres tömeg vett búcsút a forradalom miniszterelnökétől, s egyben egy korszaktól 25 éve a Hősök Terén.
Úgy tűnt, hogy immár egy békés és győztes forradalom jön a magyarok számára, mely szabadságot, jogbiztonságot, létbiztonságot hoz mindenkinek. Hadd idézzem '56 egyik hősének, Vásárhelyi Miklósnak a 25 éve a mártírok ravatalánál elmondott szavait:
"A gyász és a visszaemlékezés szívszorító perceiben a társadalom kész a megbékélésre, mert így kívánja az ország érdeke, és mert ezzel fejezi ki tiszteletét Nagy Imre és mártírtársai iránt. De a békés magyar nem felejt, és türelmetlen meg nyugtalan is. Tettekre vár, gyors, határozott cselekvést kíván. Szabad hazát, jogállamot, tisztességes megélhetést. Olyan demokratikus, szociális, igazságos és törvényes társadalmat, amilyet a felkelt nép 1956 októberében megálmodott, és amely valóban az intézményes rend és a béke országa lesz."
Az első szabad választások nyomán Magyarország újra jogállam lett, a joguralom, a szabadság hazája, s ez fantasztikus erény, bármennyire lebecsülik is most azok, akik szétverték négy éve a Magyar Köztársaságot. A szabadság és a jog követelése teljesült. De kérdezem ismét és annyi év után újra; "szociális és igazságos" lett Magyarország? Ahol a rendszerváltás után rögvest milliók váltak munkanélkülivé? Lehet-e jogbiztonsága annak, akinek nincs létbiztonsága? Akinek nincs kenyere?
'56 és '89 nemes céljai részlegesen teljesedtek csak ki, sok sikerrel, de sok kudarccal is 2010-ig; a radikálisan baloldali követeléseket - az ötvenhat szellemében megfogalmazottakat - máig illuzórikusnak tekinti a politikai elit nagy része, miközben tömegakarat állt mögötte. Majd 2010-ben jött egy hatalom, amely felszámolta a '89-es rendszerváltás, az ötvenhatos örökség minden csodálatos erényét, esélyt adó keretrendszerét.
Igen, a 2010-ben jött urak, nem tankkal, de hatalmukkal visszaélve tiporták el a magyarok által '56-ban követelt és '89-ben megvalósult jogbiztonságot, demokráciát, a kisebbségek véleményét tiszteletben tartó többségi kultúrát. Végképp szakítottak a szociális igazságosság ígéretével és honfitársaink szükségben szenvedő, bővülő hányadát nem felemelni, hanem eltüntetni, ignorálni kívánják.
Emberi jogaink éppúgy nap mint nap sérülnek, mint ahogy napra nap nőnek a szociális egyenlőtlenségek. Soha ilyen messze nem voltunk, mint Orbán négy éve után, 1956 és 1989 nemes céljaitól. Ma az emlékezés és tisztelgés napja van, nem a programhirdetésé. De annyit mondhatunk: nem maradhat így! Változtatnunk kell!
