Nagy-Britannia;prostitúció;szexrabszolga;

- Szexrabszolgának kényszerítettek magyar nőket

Százhúsz magyar szexrabszolgát tartott ki az az angliai bűnszervezet, amelynek vezetői már bíróság előtt felelnek tetteikért  Nagy-Britanniában - írta a blikk.hu.

Egy 33 éves férfi és a nővére irodai munkát és bébiszitter állást ígért Angliában, de a kiérkező nőket megfenyegették, elvették útleveleiket és prostitúcióra kényszerítették őket. Az egyik rendőrségi tolmács sírva is fakadt, miközben a lányok a velük történt borzalmakat ecsetelték – idézi a lap az ügyben eljáró angliai nyomozót, aki egy helyi lapnak nyilatkozott az ügyről. A letartóztatott férfi például egyszer erőszakos szexre kényszerítette az egyik lányt − aki súlyos sérüléseket szenvedett −, azért mert pizzát mert rendelni a bordélyházba.

A fogva tartott nőknek átlagban napi húsz kuncsaftot kellett fogadniuk, így a rendőrség számításai szerint a letartóztatott testvérpár több millió font, körülbelül egymilliárd forintnyi összeget kerestek, amiből a bűnszervezet vezetői London legelegánsabb részein béreltek luxus apartmanokat. A letartóztatott nő Magyarországról segédkezett a 18 és 45 év közötti nők megtévesztésében, átverésében. Őt Budapesten fogták el a rendőrök, majd átadták az angol rendőrségnek. A testvérpár mellett még három embert fogtak el az ügy miatt.

 Megszűnt az útlezárás az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 160-as kilométerszelvénynél, ahol vasárnap kora reggel felborult egy személyautó - közölte a rendőrség.