szabadalom;elektromos autók;Tesla;

Alexander Dobrindt német közlekedési miniszter ül egy Tesla autóban a májusi lipcsei autóshow-n.  Fotó: Getty Images

- Szabad a "lopás" - Nyitottá teszi szabadalmait a Tesla

Az elektromos mobilitás terjedésének támogatása és a robbanómotoros járművek egyeduralmának megtörése céljából minden jóhiszemű felhasználó számára szabadon hozzáférhetővé teszi technológiai szabadalmait a Tesla - írja az Automotive News hírportál. A döntést Elon Musk vezérigazgató blogjában jelentette be.

A Tesla tévedett, amikor azt gondolta, hogy technológiáját lemásolva a nagy autógyárak hatalmas gyártókapacitásukkal, értékesítési hálózatukkal és marketingerejükkel kiszoríthatják az elektromos autók piacáról - mutatott rá blogbejegyzésében Elon Musk. Szerinte a helyzet ennek pontosan az ellenkezője. A nagy autógyártók alig, vagy egyáltalán nem foglalkoznak elektromos autók gyártásával. A teljes termelésnek alig egy százalékát teszik ki az elektromos járművek. 

"Az igazi ellenfelünk nem az a kevés elektromos autó, amelyet nem a Tesla gyárt, hanem a benzinmotoros autók özöne, amelyet a világ autóipara produkál" - fogalmazott Elon Musk. "Meggyőződésünk, hogy a Teslának, más elektromos autógyártóknak és a világnak egyaránt hasznára válik egy gyorsan fejlődő közös technológiai platform" .

"Ha azután, hogy sikerült meggyőző elektromos járműveket megalkotnunk, de mások számára csak elaknásítjuk a szellemi tulajdon megszerzéséhez vezető utat, akkor tulajdonképpen saját célunkat semmisítjük meg" - írja a blogban Elon Musk., hozzátéve, hogy a Tesla senki ellen nem fog szabadalmi pert indítani, aki jóhiszeműen kívánja felhasználni technológiáját.

Az Automotive News beszámolója szerint Elon Musk egy konferenciahíváson közölte, hogy több száz, több ezer Tesla járművekre és az akkumulátor gyorstöltési technológiára vonatkozó szabadalom válik nyílt forrásúvá. Megjegyezte azonban, hogy ez nem feltétlenül fog vonatkozni a japán Panasonic vállalattal közösen kifejlesztett akkumulátoregységekre.

A Tesla ezentúl is bejegyezteti majd szabadalomnak technológiai eredményeit, majd azt követően nyilvánítja azokat nyílt forrásúnak.  "Arra az esetre, ha más vállalatok akadályozási szándékkal jegyeznének be szabadalmakat, meg kell hogy előzzük őket. Sokkal többen fognak elektromos járműveket gyártani, ha szabad az út, mintha el van aknásítva" - közölte a vezérigazgató.

Egyre magasabbra kúszik fel a nyersolaj világpiaci ára az iraki konfliktus miatt, a kialakuló válság már a tőzsdéken is érezteti hatását - írja a napi.hu.