Az európai parlamenti választás azt mutatta, hogy bár az uniós tagországok makrogazdasági adatai javulnak, az EU polgárai ma sem heverték ki a válság következményeit, ezért nagy számban szavaztak euroszkeptikus, bevándorlás ellenes pártokra. Egyelőre senki sem jósolhatja meg, mindez milyen következményekkel jár az unió jövőjére nézve, s ezen tömörülések további erősödése várható-e, vagy az életszínvonal javulásával a politikai színtéren is minden visszatér a régi kerékvágásba.
A válságnak különösen súlyos következményei voltak Izlandon. Miután összeomlott a szigetország három bankja, a háztartások különösen nagy bajba kerültek. Sokan ugyanis hitelre vették például gépkocsijukat, így a nemzeti valuta összeomlásakor terheik a kétszeresére nőttek. Többen elvesztették a nyugdíjas évekre félretett megtakarításaikat. A munkanélküliség háromszorosára ugrott, megközelítette a tíz százalékot.
Néhány dermesztő adat: 2008-ban Izland külső adóssága 50 milliárd euróra nőtt úgy, hogy a 2007-es GDP-je nem érte el a 9 milliárd eurót. A tőzsde rekord mértékben, több mint kilencven százalékkal zuhant. Az izlandi korona 2008 januárja és szeptembere között 35 százalékot vesztett értékéből az euróhoz viszonyítva. Az infláció pedig 14 százalékra nőtt. A gondok hatására parlament 2009. július 17-én öt fős többséggel fogadta el azt a javaslatot, amely szerint Izland csatlakozni kíván az Európai Unióhoz.
Reykjavíkban azonban 2012-re alábbhagyott az EU-fória. Izland Észtországgal egyetemben megmutatta, hogyan is kell kikászálódni a válságból. Ebben nagy szerepe volt a korona leértékelésének, amely növelte ugyan a családok adósságait, de jelentősen serkentette az exportot is. A halászat például valósággal szárnyalni kezdett. A turisták is megszállták a szigetországot a sokkal olcsóbb áraknak köszönhetően. Meg is lett ennek az eredménye. A 2009-ig tartó zuhanás után 2010-ben már fordult a kocka, s a GDP tetemes 15,7 százalékkal nőtt, 2011-ben pedig további 6,1 százalékkal. A munkanélküliség öt százalékra csökkent.
Az izlandiak a válság során kicsit más utat jártak be, mint az EU országai. Itt nem a szélsőségesek erősödtek, euroszkepticizmusról pedig nem is igen lehetett szó, lévén az ország nem EU-tag. Az itteni protest-tömörülés, a 2009-ben alapított "Legjobb Párt" nem a kirekesztéssel vált népszerűvé, hanem csak azt akarta, szórakoztassa egy kicsit az embereket a nem éppen derűs hétköznapokban. A pártot az ismert humorista, Jón Gnarr Kristinsson alapította.
A komikus a 2010-es önkormányzati választás előtt sosem gondolta volna, hogy egyszer a politikai pályát választja. Gyermekkorában súlyos pszichés zavarokkal kezelték, tanulási gondokkal küzdött, hiperaktivitást állapítottak meg nála. Az iskola elől egy punkzenekarba menekült, amelyben Jónsi Punk néven zenélt. Miután nem vették fel az egyetemre, a Volvo gyárnál, majd taxisofőrként dolgozott. A kilencvenes évek közepétől lépett fel a helyi dumaszínházban. Rendkívül népszerűvé vált egy televíziós showműsorban hétről hétre nyújtott alakításáért.
A Legjobb Pártot 2009 végén alapította meg, Olyan ígéreteket fogalmazott meg, amiket véletlenül sem lehetett komolyan venni. A párt legfőbb programpontjai a következők voltak: követelték, hogy az emberek ingyen használhassanak törölközőt az uszodában, jegesmedvét akartak látni a reykjavíki állatkertben, 2020-tól "kábítószermentessé" akarták megtenni az izlandi parlamentet, az Althingit, "átláthatóvá" kívánták tenni a korrupciót. Gnarr nemcsak a politikai pártokból csinált szó szerint hülyét, hanem a médiumokból is, amelyek csak akkor kezdték komolyan venni őt, amikor már késő volt.
Izland legnagyobb meglepetésére a Legjobb Párt szerezte meg a legtöbb szavazatot a 2010-ben a fővárosban megrendezett önkormányzati választáson: a voksok 34,7 százalékát kaparintotta meg, Jónt megválasztották Reykjavík polgármesterének. Pártja egyedül nem szerzett többséget a városházán, ezért koalícióra kényszerült. Gnarr azonban szigorú feltételt szabott ehhez: csak olyan személyekkel volt hajlandó szövetkezni, akik elejétől végéig látták a HBO-n vetített Drót című sorozatot. Végül a szociáldemokraták mentek át a rostán. Igaz, élhetünk a gyanúperrel: a párt nem minden tagja izgulta végig a képernyők előtt a népszerű sorozatot.
Jón Gnarr polgármesterként női ruhában jelent meg a 2010-es izlandi Gay Pride-n, Darth Vaderként kívánt boldog szünidőt a gyerekeknek, karácsony előtt pedig nem volt rest mikulásnak öltözni. A reykjavíki bohém esténként szorgosan járta a sörözőket, elbeszélgetett a helyiekkel, s megígérte: nem ígér semmit. Időnként azonban politikai megnyilvánulásai voltak. Kínánál tiltakozott az emberi jogi aktivista, Liu Hsziao-po bebörtönzése ellen, 2013-ban pedig úgy foglalt állást, hogy szerinte túlértékelt az EU.
Amikor polgármesterré választották, sokan fogadni mertek volna: még az egy évet sem éri meg főpolgármesterként. Nem így történt. A szociáldemokratákkal való koalíciókötés után jelentősen csökkentette a főváros kiadásait szűkre szabva költségvetését, újjászervezte a tömegközlekedést. Annyira hatékonyan ténykedett, hogy ma már ellenfelei is elismerik: jó polgármester volt. Neki is köszönhető, hogy a főváros a vártnál hamarabb heverte a válságot. Reykjavík ma újra a régi. Virágzó város, több negyedben hatalmas építkezések folynak. Újra van pénz, az izlandiak önbizalma ismét a régi. Ki tudja, Gnarr egyszer még a kormányfői tisztséget is megpályázza. Addig pedig csak a derű óráit számolja.
