Hortobágy;KEHI;földszerződés;

- Fű alatti szerződések a hortobágyi földekről

Még nem ért véget a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálata a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) vitatott állami földbérlet-pályázataival kapcsolatban, a nemzeti park igazgatósága mégis több nyertes pályázót sms-ben arról értesített, mehetnek aláírni a szerződést. 

Harangozó Gábor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának MSZP-s alelnöke korábban írásban arról kérdezte Orbán Viktor miniszterelnököt: mi van azzal az ígérettel, hogy a kivizsgálás végéig nem lesz aláírt pályázat?

A Népszava korábbi érdeklődését a Kehi azzal hárította el, hogy a vizsgálatok május végén zárulnak. Most ismét megkerestük a hivatalt, s azt a választ kaptuk, hogy "tekintettel arra, hogy a vizsgálat jelenleg is folyamatban van, azzal kapcsolatban bővebb tájékoztatás adása nem áll módunkban".

Harangozó levelében úgy vélte, a pályázatok felfüggesztésének ígérete a KEHI-vizsgálat lezártáig nem volt egyéb, mint egy politikai blöff. Vagy pedig arról van szó, hogy kezd kiesni az irányítás a miniszterelnök kezéből és semmibe veszik a döntéseit? Azt is kérdezte a szakpolitikus, hogy vizsgálódott-e egyáltalán a Kehi? A vizsgálat eredményeinek fényében tervezik-e végre a szerződéskötések felfüggesztését, és olyan új, tisztességes pályázatok kiírását, amelyen valóban a helyben lakó gazdák juthatnak földhöz?

A hivatalos választ a miniszterelnök nevében Semjén Zsolt (akkor még) miniszterelnök-helyettes fogalmazta meg, s mint az Országgyűlés honlapjára feltett levélben olvasható, a Kehi soron kívül 53000 hektár állami föld bérletével kapcsolatban, több mint 1600 pályázat ellenőrzését végzi el, s hamarosan lezárul a munka. A Kehi a szabályos és tiszta szerződések dokumentumait visszaküldi a Hortobágy Nemzeti Parknak, amelyik értesíti a nyerteseket a szerződéskötésről. A kormányzati érvelés szerint ha nem kötnék meg a szerződéseket, több milliárd forintos uniós támogatástól eshetne el az ország.

Meghosszabbított nyomozás

Majdnem egymilliárd forint területalapú uniós támogatást tett volna zsebre az a társaság, amelyet bűnszövetkezetben elkövetett csalás kísérletével gyanúsítanak a hatóságok. A Magyar Nemzet értesülése szerint a nyomozás lezárának eredeti határideje június 11-e lett volna, de októberig meghoszabbították azt. Jelenleg kilenc embert gyanúsítanak, közöttük van az uniós kifizető ügynökség, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) egyik akkori vezetője is. Az edigi adatok szerint tavaly 14 ezer hektárra, 46 cég nevében valótlan tartalmú támogatási igényeket nyújtottak be. Gőgös Zoltán, az MSZP szakpolitikusa a Népszavának elmondta, sok vétlen gazda még mindig nem kapta meg a neki jogosan járó támogatást a tételes ellenőrzések miatt.

Botrányos felvételeket közöl Gyenes Leventéről, Gyömrő polgármesteréről a Blikk. A lap birtokába jutott fényképeken meztelen hölgyek testéről szippant fel valamilyen fehér port. A lap úgy tudja a képek nem is egy, hanem két buliban készültek öt éve. Az egyik helyszín Gyenes balatoni nyaralója, a második gyömrői otthona. A fehér por, amit éppen felszippant nem csak egy fotón tűnik fel. Gyenes egy másik képen is szippant, ott éppen az asztalnál ül pucéran, egy kis tükör előtt, orrában vékony kék cső.